Közélet

Nyelvtörvény - Ficó felrúgta a Bajnaival kötött megállapodást?

A magyar kormány kéréseit és az EBESZ ajánlásait semmibe vevő végrehajtási utasítást akar elfogandi a szlovák kormány december közepén az államnyelvtörvényhez – írja az Index.

A magyar kormány értékelése szerint Szlovákia felrúgta a két ország között Bajnai Gordon és Robert Fico szécsényi találkozóján kötött megállapodást. A felek akkor abban maradtak, hogy a szlovák államnyelvtörvény vitás kérdéseit a törvényhez kiadandó végrehajtási utasításban rendezi majd a szlovák kormány, a végrehajtási utasításról pedig a kisebbségi vegyesbizottságban (kvb) egyeztetnek, a tárgyalásokba az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet (EBESZ) is bevonva. November 30-án azonban mindenféle egyeztetés nélkül megküldték a végrehajtási utasítás tervezetét, amely magyar értékelés szerint nemcsak a magyar igényeket, hanem az EBESZ ajánlásait is figyelmen kívül hagyta - írja a lap.

A végrehajtási utasítás tervezete szerint a nyelvtörvény nem csak az állami és helyhatósági intézményekre, hanem "jogi személyekre, egyéni vállalkozókra és magánszemélyekre" is vonatkozna. Azaz a személyes szankcionálás, amit Magyarország mellett az EBESZ is kifogásolt, teljes egészében, sőt, kiterjesztve lenne része a törvénynek.

A szlovák kormány értesüléseink szerint december 16-án kívánja elfogadni az államnyelvtörvény végrehajtási utasítását. Ezért a magyar kormány még ez előtt, valószínűleg december 15-re a kvb újabb ülését kezdeményezte, hogy hivatalos formában is megfogalmazhassa kifogásait.

 

nyelvtörvény Szlovákia felrúgja
Kapcsolódó cikkek