BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A választási rendszerről is született döntés

Határozott az Országgyűlés a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról, a zárószavazást a mai napon tartják. Ha a Ház megszavazza az indítványt, a jövőben csak az önkormányzati képviselő-testület kétharmada kerül be egyéni körzetekből, míg csak egyharmadát alkotják a kompenzációs listán megválasztott képviselők. A kompenzációs listára továbbra is csak a képviselői helyet nem szerzett képviselőkre leadott szavazatok kerülhetnek.

Egyszerűsítené az oktatási intézmények átszervezését, illetve fenntartói jogainak átadását az államnak vagy egy egyháznak egy törvényjavaslat, amelyet tegnap kezdett tárgyalni a parlament. Az előterjesztés szerint a helyi önkormányzat a közoktatási intézményét akkor szüntetheti meg, illetve szervezheti át, ha az adott szolgáltatásról továbbra is gondoskodik, és annak igénybevétele a gyereknek és a szülőnek „nem jelent aránytalan terhet”. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a módosítás elhamarkodott intézménybezárásokhoz vezethet. VG

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.