Két nap alatt kifizetné a BP azokat, akik vállalnák a peren kívüli megegyezést. A cég húszmilliárd dolláros alapot hozott létre a tavaszi olajkatasztrófa károsultjainak megsegítésére, de több kritikus szerint még így is kevesebbet fizetnének, mint ha bíróság ítélne meg kártérítést.
Ha egy magánszemély be tudja bizonyítani, hogy anyagi kár érte az olajszennyezés miatt, akkor negyvennyolc órán belül kárpótolják, cégek esetében ez egy hetet vesz igénybe – jelentette be Kenneth Feinberg, az alap kezelője. Azt ő sem tagadta, hogy egy ekkora összeg kifizetésével akár még jól is járhat a BP, ám felhívta a figyelmet: így valószínűleg sokkal egyszerűbben jutnak hozzá az érintettek a pénzükhöz. Egy sajtókonferencián arról beszélt: a cél, hogy gyors és hatékony alternatívát kínáljanak a kártérítést igénylőknek. Senki nem szeretne megindítani egy olyan jogi folyamatot, amely akár több évig is elhúzódhat, és ráadásul teljesen bizonytalan a végkimenetele – mondta. Feinberg egyébként rutinos a hasonlóan kényes helyzetek kezelésében: 2001. szeptember 11-e után ő felügyelte a kártérítésre szánt alapot, az elmúlt két évben pedig a válság miatt állami mentőövet kapott vállalatok vezetői bérezésének kidolgozásában volt nagy szerepe. Mindkét esetnél sokan dicsérték pártatlanságát, és általában elismerték, minden érintett fél számára jó eredményt igyekszik elérni – most nehezebb dolga lehet.
Egy ilyen felajánlás rendkívül inkorrekt, teljes mértékben elfogadhatatlan, a floridaiak pedig még kevesebb kártérítéshez juthatnának, mint a BP eredeti tervei szerint – nyilatkozta Bill McCollum, Florida államügyésze. Véleménye szerint mindenképp végig kell vinni a bírósági bizonyítási folyamatot, mert csak attól várható reális döntés a kártérítés összegéről. Biztosítási szakértők egyetértenek ezzel: szerintük a számítási módszereik annyira eltérnek a BP-étől – különösen a vállalatok kártalanításánál –, hogy az nagyságrendekkel nagyobb különbségeket is hozhat. Reuters
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.