Az Európai Bizottság a hírek szerint felszólítja Magyarországot, hogy minősítse veszélyes hulladéknak a vörösiszapot. Mint brüsszeli forrásból megtudtuk, az EU végrehajtó testülete a minap lezárta az üggyel kapcsolatos jogi vizsgálatát, s arra a következtetésre jutott, hogy Magyarországnak már korábban veszélyes hulladékká kellett volna minősíteni a vörösiszapot az anyag erősen maró hatása miatt.
A szakértői vélemény az október eleji ajkai katasztrófa kivizsgálása és a magyar kormány tájékoztatása alapján készült el – erősítette meg a BruxInfo értesüléseit a környezetvédelmi ügyekért felelős biztos, Janez Potocnik szóvivője. Joe Hennon elmondta: szakértőik azt is vizsgálták, hogy Magyarország megsértett-e valamilyen uniós jogszabályt a vörösiszap-katasztrófát megelőző engedélyeztetés, az anyag tárolása és a tragédiát követő kárelhárítás során. Kiderült, hogy több olyan uniós jogszabály is van, amelyet nem ültettünk át a nemzeti jogba, illetve nem alkalmaztunk megfelelően. Az Európai Bizottság főként a bányászati hulladékok kezeléséről szóló 2006/21/EK irányelv és az európai hulladéklistát létrehozó bizottsági döntés átvétele kapcsán fogalmaz meg aggályokat. Mivel a magyar hatóságok korábban nem veszélyes hulladéknak minősítették a vörösiszapot, ezt a besorolást értelemszerűen meg kell változtatni – adta értésre a szóvivő. Az EU nem ért egyet azzal a magyar érveléssel, hogy erre az esetre nem lehetett alkalmazni a direktívát. Ellenkezőleg, Magyarországnak tanúbizonyságát kell adnia annak, hogy az irányelvnek maradéktalanul eleget tesz, intézkednie kell arról, hogy az ajkai timföldgyárnál esedékes új engedélyeztetési eljárás keretében korrekt besorolásnak veti alá a vörösiszapot, miután az ügyben a 2006-os engedély februárban lejár. A pontos végrehajtást ellenőrizni fogja az EU.
Az előzményekhez tartozik, hogy az Európai Bizottság október végén kérdéseket tett fel a tragédiával kapcsolatban a magyar kormánynak, ezekre november 24-én érkezett válasz Brüsszelbe. Ebben a kormány úgy ítélte meg, hogy Magyarország nem felelős a vörösiszap-katasztrófáért. Brü fogadja el a kormány jogi érvelését – most sem állítja ennek ellenkezőjét, de mint korábban megjegyezte: ha a kabinet a veszélyes anyagokra érvényes biztonsági előírások szerint tárolta volna a timföldgyártásból visszamaradt erősen lúgos anyagot, talán nem következett volna be a katasztrófa. VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.