A másik, hogy mindig a kézen fekvő, közhelyszerű igazságokat kell megkérdőjelezni, amelyeket senki sem von kétségbe, mert ezek a leggyanúsabbak. A nemzeti romantika falait, amit önszemléletünk és a valóság közé emeltünk, le kell bontani. Kosáry a történelmi tanulságokra is fölhívta a figyelmet: mindig a nemzetközi viszonyok, s nem a belső fejlődés szabta meg Magyarország sorsát.
Nem ismertük fel bizonyos trendek, tendenciák kikerülhetetlenségét: a soknemzetiségű magyarságból nem lehetett magyar nemzeti államot építeni. A mások és magunk okozta nagy megpróbáltatások ellenére Magyarország minden bajt túlélt és túl fog élni. Mert a magyar történelem tulajdonképpen a túlélés sikertörténete – vélte Paul Lendvai.
Az újságíró leszögezte: ez az ország abszurdisztán: itt Pozsgay előkészíti az alkotmányt, Szűrös ott ül Csurka mellett a páholyban, Szili Szájerral alkotmányos komédiába kezd. A szocialista párt nincs fölháborodva. Szanyi Tibor mondta évekkel ezelőtt: Szilit pozícionálni kell. Hát most ott van. Pozícionálta magát. Schmitt Pál szerint pedig szemernyivel sincs több antiszemitizmus, mint máshol.
Az, amikor Schiff András olvasói levele kapcsán a kormányfő barátja az orgoványi erdőre asszociál, és összehozza a legjobb magyar zongoraművészt Kun Bélával meg Landlerrel - Schiffet, aki 1953-ban született -, az vajon mi? És Bayer mindezt abban az újságban írja, amelyben Kun Béla unokája és felesége ontják a sületlenségeket. Schiffnek igaza van: a magyarok szerencséje a különleges nyelvük.
Ha máshol hangoznának el ilyenek, abból világbotrány lenne. Képzelje el, ha a Weltben vagy a Frankfurterben megjelenne egy cikk egy zongoraművész ellen, mert kritizálni merte Angela Merkelt! És erre valaki azt írná, hogy együtt kellett volna kivégezni a náci háborús bűnösökkel. Hát mi lenne ebből? – teszi fel a kérdést Paul Lendvai.
