Közélet

Őszre bekeményítenek a szakszervezetek

Ha a július 4-én kezdődő tárgyalásokon nem születik megállapodás a kormánynyal, a tegnapinál sokkal szélesebb körű tiltakozásokat szervez a Liga Szakszervezetek az ősszel – közölte tegnap a szervezet elnöke.

Gaskó István a 2-es főút fővárosi határánál, a félpályás útlezárás helyszínén tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: mivel a kormány a sztrájktörvény módosításával megnehezítette a munkahelyi tiltakozás lehetőségét, „az utakon és utcákon” a mostaninál sokkal hatékonyabb és erősebb demonstrációkat fognak szervezni.

Tegnap a 2-es főút Budapest felé vezető oldala mellett, valamint az ország további negyven pontján került sor forgalomlassító akciókra. Reggel hét órától tiltakozások zajlottak Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Veszprém és Zala megye több pontján Az akcióhoz szinte valamennyi rendvédelmi szakszervezet csatlakozott tagszervezeti szinten. Az útlezárásokat a Független Rendőr Szakszervezet szervezi.

LIGA sztrájk szakszervezet Gaskó
Kapcsolódó cikkek