Közélet

Nem javított Nicolas Sarkozy

Főként gazdasági kérdések uralták a francia elnökválasztás – még szerda este, lapzártánk után megrendezett – televíziós vitáját, amely a legtöbb elemző szerint döntetlenre végződött Nicolas Sarkozy jelenlegi konzervatív államfő és szocialista kihívója, François Hollande között.

 A háromórás vita kimenetele így tovább erősíti Hollande esélyeit, aki előrejelzések szerint 6–8 százalékponttal előzheti meg az elnökválasztás vasárnapi második fordulójában Sarkozy-t. A konzervatív államfő az V. köztársaság kezdete, 1958 óta az első olyan hivatalban lévő elnök, aki nem szerezte meg az első helyet az első fordulóban.

A közel 20 millió tévénéző által követett vitában Sarkozy megszólalási idejének jelentős részét arra fordította, hogy ízekre szedje kihívójának szerinte gyenge lábakon álló, általa csak „költekezési őrültségnek” nevezett gazdasági programját. Szerinte Hollande képtelen lesz majd finanszírozni a jelentős kiadásokkal járó ígéreteit. A szocialista jelölt ugyanis többek között 60 ezer új tanári állást hozna létre, három hónapra befagyasztaná az üzemanyagárakat, valamint bizonyos esetekben 60 éves korra vinné vissza a nyugdíjkorhatárt a jelenlegi 62-ről.

Sarkozy ellenfele szemére vetette, hogy a növekedésre fókuszáló programja nem részletezi, milyen kiadáscsökkentő lépésekkel tenné 2017-re kiegyensúlyozottá a költségvetést. A The Economist brit hetilap múlt heti vezércikke Hollande költekező kampányígéretei miatt azt írta, hogy a szocialista politikus rossz választás Franciaország és Európa számára, mivel a reformoktól való elzárkózása alááshatja a kilábalást.
Hollande a televíziós vitában az elmúlt évek gazdasági teljesítményét vetette Sarkozy szemére, miszerint a mértéke elérte a 10 százalékot, illetve hogy az ország januárban elvesztette elsőrendű, AAA adósbesorolását.

Az eredményt befolyásolhatja, hogy az első fordulóban 18 százalékkal a harmadik helyen végzett Marine Le Pen, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) elnökének hívei miként döntenek majd. Le Pen egyik jelöltet sem támogatja. Az FN egyéb vezetői azonban egyértelművé tették, hogy Hollande-ra szavaznak. Abban bíznak, hogy Sarkozy veresége szétrobbanthatja pártját, a jobbközép UMP-t, amelynek jobboldali szárnya Le Pen körül szerveződhetne újjá a június közepén rendezendő parlamenti választásokra.

Sarkozy elnökválasztás hollande tv vita
Kapcsolódó cikkek