BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szeptember közepére átutalnák az olimpiai jutalmakat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

„Azt szeretnénk, hogy a szeptember 18-án, a Parlamentbe tervezett kitüntetésátadó ünnepség napján a számlákon legyenek az olimpiai jutalmak. Így lenne elegáns” – nyilatkozta tegnap a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) főtitkára a DIGI Sportnak. Molnár Zoltán reméli, hogy a kormány rábólint a jutalmak összegére.

A MOB javaslata szerint a Londonban aranyérmet nyert sportolók 35 millió forintot kaphatnának. A második helyen végzettek 25, a bronzérmesek 20 millió forinttal lehetnek gazdagabbak, a negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10, a hatodikak nyolc-, a hetedikek négy-, a nyolcadikak pedig kettőmilliót kaphatnak.

A páros számokban sikeresen szerepelt versenyzők fejenként az elért eredményért járó összeg 90 százalékát, a négyfős csapatok a pénzdíj 80, a 13–15 fős gárdák a 70 százalékát kapnák meg. A sportolókat felkészítő szakemberek a juttatás 60 százalékában részesülnek, ez egy keretösszeg, a sportági szövetség tehet javaslatot a személyekre. A díjazási javaslatkor, amit már London előtt felvázoltak, nem nézték meg más országok gyakorlatát. Arra figyeltek, hogyan éli meg a magyar társadalom „ezt a sportsikert”. A főtitkár szerint kiemelten támogatja a közvélemény, a sportolók és a szakemberek is.

Négy évvel ezelőtt, a pekingi játékok alkalmával az aranyérem 20, az ezüst 18, a bronz pedig 16 millió forintot ért. A magyar sportolók Londonban nyolc arany-, négy ezüst- és öt bronzérmet nyertek, ezzel Magyarország az összesített éremtáblázat 9. helyén végzett.

Molnár közölte, hogy a jövőben 11 sportágat szeretnének támogatni a mostani öt látványsportág (labdarúgás, kézilabda, jégkorong, kosárlabda, vízilabda) adókedvezményeihez hasonló módon, bevonva azokat is a társaságiadó-kedvezmény körébe.

Kamatozott a Héraklész program

„A londoni olimpián aranyérmes 11 magyar sportoló közül hét részt vett a nemzeti utánpótlás-nevelési programban” – hangoztatta tegnap a Nemzeti Sport Intézet (NSI) volt főigazgatója. Szabó Tamás elmondta: a játékokon indult 157 fős csapat 70 százaléka érintett volt a Héraklész programban. Pekingben ez az arány 37 százalék volt. A 78 londoni pontszerző közül 46 versenyzőt támogatott a Héraklész program. Szabó szerint egy olimpián érem- vagy pontszerző esélyesként induló sportoló kiképzése 6–10 évig tart. Az állam évi kétmilliárd forintot áldozott az utánpótlásprogramok, többek között a Héraklész Bajnok- és Csillagprogram működtetésére.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.