Közélet

Kutatás: A szülők kétharmada nem tudja fizetni a tandíjat

A középiskolás gyermekek továbbra is „jó befektetésnek” tartják a diploma megszerzését, döntő többségük szeretne továbbtanulni. A szülők kétharmada azonban úgy érzi, hogy csak abban az esetben tudja majd finanszírozni a felsőfokú tanulmányokat, ha a gyermekük az államilag támogatott képzésre nyer felvételt. A megkérdezett szülők harmada egy félévben átlagosan körülbelül 250 ezer forint tandíjjal számol – derül ki a Generali Biztosító 1200 fős reprezentatív kutatásából. Összességében minden második szülő pénzügyileg nagyon megterhelőnek érzi az egyetemi évek finanszírozását: a szükséges havi 80 ezer forint pluszköltség előteremtéséhez gyermekük iskola melletti munkavállalására, megtakarításaikra és minden harmadik család a diákhitelre támaszkodna.

Az eredmények szerint a kutatásban részt vevő szülők 36 százalékának van középiskolás gyermeke: döntő többségük szeretne továbbtanulni (négyből hárman válaszolták, hogy támogatják a továbbtanulási terveket). A szülők számára ezért az egyik legfontosabb megtakarítási cél ennek biztosítása. Míg egy gyermek havi ellátását 30-40 ezer forintra becsülik a szülők és a gyermeket tervezők, ez az összeg 80-90 ezer forintra ugrik egy felsőfokú tanulmányokat folytató gyermek esetén. A középiskolás gyermeket nevelő szülők számításai szerint – a tandíj nélkül – gyermekük továbbtanulása átlagosan havi 80 ezer forint plusz költséget jelent majd a családnak. A fent említett összegből kiindulva az érintett szülők kétharmada (64 százalék) most úgy érzi, hogy csak abban az esetben tudják finanszírozni gyermekeik felsőfokú tanulmányait, ha az államilag támogatott képzésre nyer felvételt, míg a többiek (36 százalék) átlagosan körülbelül 250 000 forint tandíjjal számolnak.

Az egyetemi/főiskolai évek alatt a mindennapi megélhetéshez kapcsolódó költségekkel számolnak a legtöbben (93 százalék). A lista második helyén az utazási költség (80 százalék), a harmadik helyen a felsőoktatási tandíj szerepel (75 százalék). Érdekes kimutatás, hogy a gyermeket tervezők lényegesen nagyobb arányban számolnak albérleti díjjal és az albérlethez kapcsolódó rezsiköltségekkel, mint a gyermekkel már rendelkező szülők.

„Kutatásunk szerint a középiskolás gyermekek szüleinek több mint fele pénzügyileg nagyon megterhelőnek érzi a felsőoktatás finanszírozását, de a gyermekvállalás előtt állókat is aggasztja a kérdés. Egy átlagos magyar család számára komoly nehézséget jelenthet az említett összegek azonnali előteremtése, ezért érdemes előre felkészülni a jövőre, és már a gyermek születésétől kezdve különböző megtakarítási konstrukciókban gondolkodni. Mindez azért is igaz, mert a diploma megszerzése továbbra is az egyik, ha nem a legjobb ami nélkül egyre kevésbé elképzelhető a boldogulás napjainkban” – mondta el az eseményen Schaub Erika, a Generali személybiztosítási igazgatója.

Arra a kérdésre, hogy miből tervezik gyermekük taníttatását fedezni, a legtöbben azt válaszolták, hogy számítanak gyermekeik iskola melletti munkavállalására (39, illetve 60 százalék). A leendő szülők fele megtakarításaihoz is hozzányúlna szükség esetén, a továbbtanulás előtt álló gyerekek szülei számára viszont inkább a diákhitel jelenthet segítséget (31 százalék), de sokan vállalnának másodállást is (25 százalék). 

A sajtóklub meghívott előadója, Sándorné Dr. Kriszt Éva, a Budapesti Gazdasági Főiskola rektora, a Magyar Rektori Konferencia társelnöke a kutatás kapcsán hangsúlyozta: „Felsőfokú tanulmányokat folytatni hosszú távú befektetés, és nem csak azok számára, akik államilag támogatott képzésre kerülnek be. Diplomás Pályakövetési Rendszerünk adatai szerint a BGF-en végzett hallgatók 43 százaléka már az abszolutórium megszerzésekor rendelkezik főállású munkaviszonnyal. A végzést követően munkát kereső frissdiplomásoknak pedig átlagosan 3,5 hónapra van szükségük a sikeres elhelyezkedéshez. Mindemellett a diplomával rendelkezők magasabb átlagbérre is számíthatnak a munkaerőpiacon, hosszú távon tehát mindenképpen jobban jár az, aki magasabb végzettséggel vág neki a nagybetűs életnek”.

felsőoktatás tandíj
Kapcsolódó cikkek