A sok öröm mellett szociálpolitikai értelemben kockázatként is elemezhetjük a kisgyermekek vállalását – áll a Tárki Egyenlőtlenség és polarizálódás a magyar társadalomban című jelentésében, melyben Gregor Anikó a kisgyermekes nők visszatérési esélyeit taglalja a magyar munkaerőpiacra. Az angolszász országokban például egyenesen anyasági büntetésként, adóként nevezik azokat a pénzben is kifejezhető hátrányokat, amely a kisgyermekes anyákat amiatt éri, mert gyermekük született, és emiatt hosszabb-rövidebb időre kiesnek a munkaerőpiacról. Amikor pedig visszatérnének, akkor erre vagy nincs lehetőségük, vagy korábbi pozíciójukhoz képest alacsonyabban fizetett állásokban találnak maguknak munkát. Ez utóbbi munkalehetőségek ráadásul jellemzően zsákutcák a szakmai előmenetelt tekintve.
A legfrissebb OECD-kimutatások szerint 2009-ben Magyarországon a 3 év alatti gyermekkel rendelkező anyák foglalkoztatási rátája a 20 százalékot sem érte el. Hasonlóan alacsony rátával rendelkezik az OECD-országok közül Szlovákia, Törökország és Csehország. Valamivel jobb a helyzet, ha azon anyák foglalkoztatási rátáját vizsgáljuk, akiknek legkisebb gyermekük 3-5 év közötti. Az ő foglalkoztatási rátájuk ugrásszerűen nő meg közel 60 százalékra az előző csoporthoz képest. 2009-ben az egygyermekes (a gyermekek száma a 15 évnél fiatalabb gyermekek számát jelenti) anyák körében a foglalkoztatási ráta közel 60 százalékos volt, a kétgyermekes anyák körében 50 százalék, míg a három vagy több gyermekes anyák körében mindössze 20 százalék. Ezzel Magyarország Törökország mellett a legalacsonyabb kisgyermekes foglalkoztatási rátával bír az OECD-országok közül.
A munkába visszatérnie a 15–40 éves korcsoport középső életkori csoportjának, valamint a diplomásoknak van nagyobb esélye a különböző gyermeknevelési támogatások után. A gyermek negyedik életévében a legmagasabb a munkába való átlépés esélye, rontja viszont ezt az, ha van még a családban 0–7 év közötti gyermek. Gyorsítja az anyák munkaerő-piaci visszatérését, ha több háztartás él együtt, ha a lakóhely munkanélküliségi mutatói alacsonyak, ha a lakóhely közlekedési adottságai megfelelőek és ha a lakóhelyen egy vagy több bölcsőde is a rendelkezésre áll.
A Tárki felmérése szerint a jelenleg GYES-en, GYED-en lévő nők 49 százaléka nyilatkozott úgy, hogy van munkahelye, ahova visszamehet dolgozni, míg 51 százalék úgy, hogy nincs. Ez tehát azt jelenti, hogy a kismamák felének a GYES, GYED lejártával munkakereséssel kell kezdeni a munkaerő-piaci reintegrációját.
A magas iskolai végzettség sokkal inkább valószínűsíti, hogy az illetőnek van lehetősége visszatérni a régi munkahelyére. A legfeljebb 8 osztállyal rendelkező GYES-en, GYED-en lévő nők mindössze 12 százaléka, míg a diplomások 92 százaléka jelezte, hogy van munkahelye, ahova visszamehet dolgozni. A két szélső kategória között azonban nincs tendenciózus növekedés azoknak az arányát tekintve, akiknek biztosabb lábakon áll a munkaerő-piaci visszatérése. A szakmával rendelkező és az érettségizett nőknek is körülbelül a fele számol azzal, hogy van hova visszatérnie dolgozni, másik felüknek viszont állás után kell néznie a GYES lejárta után.
A munkahelyszerzésben, illetve az elhelyezkedésben mindenképpen erőforrásként mozgósítható képességek, ismeretek (skillek), úgy mint jogosítvány, idegen nyelv ismerete vagy éppen a rendszeres számítógép-használat jellemzően hiányoznak azon GYES-en, GYED-en lévő nők tudáskészletéből, akiknek nincs hova visszamenniük dolgozni. Vagyis kisgyermekkel és erőforrások hiányában még nehezebben tudnak majd várhatóan elhelyezkedni, azaz jelentősen rosszabb munkaerő-piaci helyzetben lesznek, mint képzettebb kisgyermekes társaik.
A (vissza)fogadó munkahely hiánya egyszerre tűnik problémának a városokban és a kisebb településeken élő GYES-en, GYED-en lévő nők számára. Nincs ugyanis szignifikáns eltérés abban, hogy az egyes településtípusok mentén az ott élő kismamák hány százalékának van hova visszamenni dolgozni. A Tárki adatai nem támasztják alá azt a feltevést, hogy a városokban élő kismamák jobb helyzetben lennének a munkahelyre való visszatérést tekintve, mint a falvakban élők.
Az anyagi helyzet is feltehetően erőteljesen befolyásolja a visszatérés lehetőségét. A legalacsonyabb, 35 ezer forint alatti egy főre jutó havi bevételből gazdálkodó háztartásokban élő nők négyötöde nyilatkozott úgy, hogy nincs munkahelye, ahova visszatérhetne dolgozni. Minél magasabb egy főre jutó bevételből gazdálkodó háztartást tekintünk, annál magasabb azoknak a kismamáknak az aránya, akik úgy nyilatkoztak, hogy van hova visszamenniük dolgozni. Az eleve alacsony jövedelmű háztartásokban a nő jövedelmének kiesésével tartósan kell számolni, ez pedig még további nehézségekbe taszítja a már eleve a peremen lévő háztartásokat és annak tagjait.
Mindez tehát arra utal, hogy nagyon komoly törésvonalak azonosíthatóak a kisgyermekes nőkön belül a munkaerő-piaci erőforrásaikat tekintve. Ha valaki nem képes visszatérni, jövedelem hiányában fokozottan ki van téve az elszegényedés veszélyének. Úgy tűnik tehát, hogy az a bizonyos „motherhood penalty” nem minden női csoportot érint egyforma mértékben, hanem fokozottabban sújtja a már eleve hátrányosabb helyzetben élő nőket.
Több támogatott civil szervezet által működtetett program kísérli meg felkarolni a munkaerőpiacra visszatérni vágyó kisgyermekes anyákat. Ezek a programok kiemelkedően fontosak, különösen azoknak a nőknek a számára, akiknek alacsonyabb az iskolai végzettségük, valamint alacsonyabb jövedelmű háztartások tagjai. Ezek a programok ugyanakkor minden bizonnyal nem képesek olyan egyenlőtlenségeket kisimítani, melyek okai az oktatási rendszer mélyében gyökereznek. Az aluliskolázottság komoly hátrányt okoz a munkaerő-piaci reintegrációban a kismamák között, valamint kirajzolódott, hogy a munkaerőpiactól várhatóan távolmaradók jellemzően hiányában vannak olyan ismereteknek (például nyelvtudás, számítógép-használat, jogosítvány), amelyek növelhetnék a visszatérési esélyeiket. Ha valaki idejekorán kimarad az oktatási rendszerből, hátrányos élethelyzetek sorával találja magát szembe. Ezek a megállapítások a kisgyermekes anyákra is igazak, Gregor Anikó szerint ez pedig átgondolásra készteti a már működő reintegrációs, illetve munkahelyvédelmi programokat és intézkedéseket, mert kérdéses, hogy az igazán rászoruló nőkhöz eljut-e a segítség.
