Közélet

Méretes „kígyólapon” szavazhatunk

Drágább lesz a választás a korábban tervezett 6-6,5 milliárd forintnál, többek között a gigantikus méretű szavazólapok miatt, amelyek akár kígyóalakban méteres hosszúságúak is lehetnek. Minden egyes listának ötcentis helyen kell elférnie.

Az országgyűlési választások költsége várhatóan túl fogja lépni az eredetileg tervezett 6-6,5 milliárd forintos keretet – mondta lapunknak tegnap a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője.

Pálffy Ilona közölte, így tulajdonképpen a most már egyfordulós választás nem lesz olcsóbb a négy évvel ezelőtti még két fordulós voksolásoktól. A megnövekedett költségeknek egyik oka, hogy gigantikus méretű szavazólapokra lesz szükség, s emiatt több kellékre is lesz szükség a szavazóhelyiségekben. Növelik a költségeket a korábbiakhoz képest az átjelentkezések és a határon túliak szavazásának levélben szavazásának lehetővé tétele.

Pártlista A jelöltek számának csökkenése miatt várhatóan nem lesz 31 országos pártlista. Csak péntek délután derült ki, hogy 18-ra csökkent azoknak a pártoknak a száma, amelynek megvan az országos lista állításához szükséges 27 egyéni jelöltjük kilenc megyében és a fővárosban. A keddi határidőig 31 országos listát jelentettek be a pártok, de a csütörtök éjfélig tartó ellenőrzés során sok jelölt ajánlásai között nem volt 500 érvényes. Így több, a listáját bejelentő pártnak még sincs elegendő jelöltje. Pálffy Ilona arra hívta fel a figyelmet, hogy az informatikai rendszerbe még nem minden egyéni választókerületből töltötték fel az adatokat, ez pedig azt jelenti, hogy a 18-hoz képest tovább csökkenhet, de akár nőhet is még a pártlisták száma.

Jelöltek Egyéni jelöltként 1577 indulót vettek nyilvántartásba. Hétfő kora este, a jelöltbejelentésre nyitva álló határidő után nem sokkal a bejelentett jelöltek száma 2300 is volt, aztán ez a szám folyamatosan csökkent, ahogy a választási bizottságok elutasították a jelöltek nyilvántartásba vételét a szükséges számú ajánlás hiánya miatt. A Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) több mint 300 fellebbezés érkezett az egyéni jelöltek nyilvántartásba vételéről szóló egyéni választókerületi választási bizottsági határozatok ellen. A legkevesebb, 4 jelölt Csongrád megye 2. számú választókerületében lesz várhatóan, a legtöbb, azaz 29 pedig Baranya megye 4. választókerületében van jelenleg. Több választókerületben is előfordul, hogy 24-23 jelölt indul.

Szavazólap Mivel igen sok párt tudott országos listát állítani, és egyes helyeken sok a jelölt, ezért igen nagyméretű szavazó lapokra lesz szükség, ami jelentősen növeli majd a választás költségeit. Az NVI elnöke elmondta, hogy valószínűleg 1-1,5 méter hosszú, A4-es szélességű kígyóformájú szavazólapok lesznek a pártokra. A jogszabályok szerint ugyanis minden egyes listának ötcentis helyen kell elférnie, a listát állító jelölőszervezetek pedig egy 20x40 milliméteres helyen tüntethetik fel az emblémájukat. Az még nem dőlt el, hogy a pártokat egy, vagy két sorban tűntetik majd fel, de csak a papír egyoldalán szerepelhetnek. Az egyéni jelöltekre valószínűleg egy A3-as formátumú lapon lehet majd voksolni. A „szavazólepedőket” az urnákba helyezve össze lehet majd hajtani.

Eredmény „A nagyobb méretű szavazólapok miatt várhatóan hosszabb időt vesz majd igénybe a voksolás, a jelöltek megtalálása a lapon” – mondta lapunknak Pálffy Ilona. A jogszabály szerint a 4 évvel ezelőtti káoszra tekintettel, azok is szavazhatnak, akik este 19 óráig már sorba álltak leadni voksukat. Az NVI elnöke azt is közölte, hogy ezért több szavazófülkére lesz szükség, ami szintén növeli a költségeket. A nagyobb lapok miatt nehezebb lesz feldolgozni a szavazókörökben az voksokat, így feltehetően a sok jelöltes körzetekből később küldik majd be az adatokat, így később várható majd eredmény is. A könnyebb tájékozódás érdekében tervezik, hogy a szavazókörökben kifüggesztik a szavazólapok kinagyított képét.

Büntetés Összesen mintegy 1,86 milliárd forintra büntetik az ajánlóíveket időben vissza nem pártokat és független jelölteket az országgyűlési választókerületi irodák. Több mint 478 ezer ajánlóívet adtak ki, és ezekből mintegy 37 ezret nem hoztak vissza a jelöltek, illetve a nekik ajánlásokat gyűjtő pártok a jelöltbejelentésre nyitva álló hétfő 16 órai határidőig. Egységesen minden egyes hiányzó aláírásgyűjtő ív után 50 500 forintos bírságot kell kiszabniuk, akár elveszítették, akár ellopták, vagy csak a hétfő délutáni határidő után vitték vissza őket.

Nemzetiségek Az NVB nyilvántartásba vette a fennmaradó két nemzetiségi listát, a szlovént és a görögöt pénteki ülésén. Így az áprilisi választásra az összes, 13 nemzetiség országos listáját regisztrálták.

Pénteken 12 országos pártlistát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság. Ezek a következőek: a Sportos és Egészséges Magyarországért Párt, a Szociáldemokraták Magyarországi Polgári Pártja, a Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt, az Együtt 2014 Párt, az Új Magyarország Párt, a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt, Magyarországi Cigánypárt, a Zöldek Pártja, az Új Dimenzió Párt, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség, az Összefogás Párt és a Seres Mária Szövetségesei. Korábban már a regisztrálták a Fidesz-KDNP, a Jobbik, az LMP, az MSZP-Együtt-PM-DK-MLP (Összefogás helyett feltehetően Kormányváltás néven indulnak közösen), A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt és a Munkáspárt (Thürmer Gyula) listáját. Így összesen 18 országos lista van.

választás Pálffy Ilona
Kapcsolódó cikkek