BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar miniszter mutatja be a furcsa kazah elnök könyvét

A 73 éves kazah elnök, Nurszultan Nazarbajev önéletrajzi kötetét mutatják be a Magyar Tudományos Akadémián, a rendezvényen Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is felszólal - írta meg az origo. Nazarbajev, a helyi kommunista párt egykori első titkára 1991 óta Kazahsztán elnöke, támogatói szerint stabilizálta és növekedési pályára állította az országot, mások szerint azonban antidemokratikus útra vitte Kazahsztánt.

A parlament, amelyben csak az államfő pártjának képviselői foglalnak helyet, 2011 elején alkotmánymódosítással népszavazást írt ki az elnök hivatali idejének 2020-ig történő meghosszabbításáról.

2011 végén szobrot emeltek az elnöknek. 2012 elején börtönbe zártak három embert, akik bírálták a rendszert, majd betiltották gyakorlatilag a teljes ellenzéki sajtót. 2012 decemberében nemzeti ünnepként bevezették az első elnök napját, az állami televízió akkor műsorra tűzte a róla szóló "Gyermekkorom égboltja" című trilógia első epizódját.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.