Mission impossible: a magyar bírói jogalkotásról

Sok ezer devizahiteles a Kúriától várta a megoldást a devizahitelek kérdésében, holott a jogalkotás, a jogalkalmazás és a végrehajtás elkülönülnek egymástól. Vitákban általában a végrehajtás és a jogalkotás elválasztásáról esik szó, a devizahitelek kapcsán azonban éppen a jogalkotó (parlament) és a jogalkalmazó (bíróság) elválasztásáról kell szót ejteni. Elvárható volt-e egyáltalán a Kúriától egy olyan döntés, amely szétfeszíti a bírói jogalkalmazás és ezzel a bírósági kompetencia határait?

A bíróságok feladata a meglévő jogszabályok konkrét alkalmazása. A devizahitelek kapcsán mégis sokan azt várják el a Kúriától, hogy jogalkotóként eljárva, a korábbi joganyagot kipótolja.

„Bírói jogalkotás” kisebb mértékben természetesen előfordulhat. Mivel a jogalkotó nem lát a jövőbe, mindig csak reagálni tud a kialakult élethelyzetekre; a „köztes időszakokra” pedig a bíróságoknak kell megtálalniuk a megoldást.

Ez azonban sosem vezethet odáig, hogy a bíróságok általános jelleggel, tömegeket érintve döntsenek egy kérdésben, ez ugyanis már jogalkotás. Azért is fontos ez az elhatárolás, mert kizárólag a jogalkotó vonható – az országgyűlési választásokkor – érdemben felelősségre. Egy bíró nem váltható le egy népszerűtlen döntése miatt; ha így lenne, a bírói függetlenség minden bizonnyal megszűnne.

Téves volna tehát azért kritizálni a Kúriát, mert döntésében nem zárta le végleg a devizahitelek kérdését. Sőt, figyelemmel kell lenni arra is, hogy csak azért került ebbe a helyzetbe, mert ő az egyetlen, aki kénytelen volt dönteni. A tényleges megoldásnak azonban máshonnan kell érkeznie, és ezen a legújabb jogegységi határozat sem változtat semmit. A labda tehát most már a kormánypártok térfelén pattog.