Közélet

Folytatódik az amerikai titkosszolgálat botránysorozata

Vizsgálatot indított az amerikai belbiztonsági minisztérium az elnök biztonságáért felelős Secret Service két vezető beosztású ügynöke ellen, akiket azzal vádolnak, hogy gépkocsival nekihajtottak a Fehér Ház egyik biztonsági sorompójának - közölte helyi idő szerint szerda este az amerikai média.

Robert Hoback, a Secret Service szóvivője közölte, hogy az incidens március 4-én történt. Joseph Clancy, a szolgálat újonnan kinevezett vezetője a belbiztonsági minisztérium főfelügyelőjének hivatalát kérte fel a vizsgálat lefolytatására.

Az esetről elsőként beszámoló The Washington Post azt állította, hogy az ügynökök egy átitalozott éjszaka után törték össze autójukat az elnöki rezidenciánál. A lap szerint az egyik közülük Mark Connolly, az elnök személyes testőrségének második embere, másik pedig George Ogilvie, a washingtoni területi iroda egyik vezetője. Hoback, aki nem nevezte meg az ügynököket, annyit mondott, hogy az érintetteket nem vezetői és nem operatív beosztásba helyezték át.

"Az a tény, hogy az esemény részesei vezetői szintű ügynökök voltak, nem csak kínos, de az ítélőképesség egyértelmű hiányára is rávilágított egy potenciálisan veszélyes helyzetben" - írta közös közleményben Jason Chaffetz, a képviselőház felügyelet és kormányzati reform ügyében illetékes bizottságának elnöke és Elijah Cummings, a testület rangidős demokrata tagja.

Az elmúlt fél évben a Secret Service számos vezetőjét lecserélték. Joseph Clancy, aki korábban 27 évet szolgált a szolgálat kötelékében, megbízottként októberben vette át a szervezet igazgatását, majd február 17-én annak ellenére kapta meg a végleges kinevezését az elnöktől, hogy egy független testület azt javasolta: kívülről hozzanak új vezetőt.

Clancy elődje, Julia Pierson - az első nő ezen a poszton - azért kényszerült lemondani, mert a szolgálat munkájában több botrányos hiányosságra derült fény, továbbá egy veterán katona, Omar Gonzalez szeptember 19-én egy bicskával a zsebében be tudott jutni a Fehér Házba.

Január 26-ra virradóra a fehér házi komplexum területén egy DJI Phantom márkájú, 1,27 kilogrammos kvadkopter ütközött fának és zuhant le. A szerkezet a Secret Service szerint véletlenül repült át az kerítésen, miután irányítója elvesztette felette az ellenőrzést. A Fehér Ház kerítésén egyébként az elmúlt öt év alatt több mint negyvenen másztak át, közülük négyen tavaly.

Fehér Ház titkosszolgálat
Kapcsolódó cikkek