Közélet

Határzár: a NATO szabványainak megfelelő kerítést épít a kormány

A NATO-szabványoknak megfelelő határvédelmi kerítés építését tervezi a kormány - mondta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a testület mai zárt ülése után újságíróknak.

A bizottsági ülés után nyilatkozó képviselők azt mondták: egyelőre nem sok részletet tudtak meg a szerdán bejelentett döntésről, amely szerint a kormány négy méter magas kerítéssel tervezi a magyar-szerb határ lezárását.
   
Szijjártó Péter a szerdai kormányülés szünetében tartott sajtótájékoztatón jelentette be: a kormány utasította a belügyminisztert, hogy jövő szerdáig készítse elő a magyar-szerb határ lezárását, amely egy négy méter magas kerítéssel történhet meg. A külgazdasági és külügyminiszter közlése szerint a magyar-szerb határon 175 kilométer hosszú szakaszról van szó. Mint mondta, Magyarország a kerítés felállításával semmilyen nemzetközi jogi kötelezettséget, semmilyen nemzetközi szerződést nem szeg meg.
   
A Magyar Közlönyben már meg is jelent a kormányhatározat a magyar-szerb zöldhatáron felállítandó biztonsági kerítésről. A kormány a határozatban a belügyminisztert arra is felhívta, hogy - a bevándorlásról és a terrorizmusról zajló eredményének figyelembevételével - július elsejéig készítsen előterjesztést az illegális bevándorlás elleni hatékony fellépés érdekében szükséges jogszabály-módosításokról. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek augusztus elsejéig kell biztosítania az ideiglenes kerítés felállításához szükséges forrásokat.
   
Németh Szilárd csütörtökön hangsúlyozta: az illegális határátlépők 99 százaléka a szerb határon keresztül érkezik. Ugyanakkor hozzátette: nem gondolják, hogy a kerítés egyben megoldást jelent a bevándorlási problémára, de ez az intézkedés, valamint a biztonságos és nem biztonságos országok listáját tartalmazó javaslat fontos és szükséges lépések a menekültügy rendezésére.
   
A fideszes képviselő felidézte: Pintér Sándor belügyminiszter arra kapott utasítást, hogy a jövő szerdai kormányülésre készítse elő a kerítés építésének szervezési és technikai részleteit.
   
Mirkóczki Ádám, a bizottság jobbikos tagja azt mondta: az ülésen olyan információk hangzottak el, amelyek alapján indokoltnak és szükségesnek tartja a szerb-magyar határra tervezett kerítést. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy további intézkedéseket kell tenniük a belügyi, rendészeti szerveknek, szerinte ugyanis a szerb-magyar határ lezárásával az embercsempészek más helyeket keresnek majd, így fokozottabb őrzésre lesz szükség a horvát, ukrán, román határon.
   
Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke elmondta: mind a NATO-ban, mind az Európai Unióban megvannak az előírásai annak, hogyan kell kinéznie egy a határ védelmét szolgáló kerítésnek, és a bizottsági ülésen kapott kormányzati tájékoztatás alapján ezeknek megfelelő kerítést terveznek. Ezzel együtt a Magyar Szocialista Párt nem ért egyet a kerítés építésével. Mint mondta, az "nem való Európába".
   
Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja azt mondta: a kerítés nem humánus, és egyáltalán nem jelenti a menekültkérdés megoldását. Az LMP szerint a magyar kormánynak az tagországaival együttműködve kellene közös megoldást találnia.
   
Az LMP-s politikus beszámolt arról is, hogy kezdeményezésére a testület tárgyalt a Paks II. egyik vezetőjétől ellopott adathordozókról is. Erről azt a tájékoztatást kapták, hogy a rendőrségi nyomozás folyamatban van, de az ügynek nincs nemzetbiztonsági kockázata.

 

határzár Németh Szilárd NATO szabvány
Kapcsolódó cikkek