Közélet

Temetőbe menne? Figyeljen, így változik a közlekedés!

Rendkívüli, sűrűbben és nagyobb kapacitással közlekedő járatok segítik a temetők gyorsabb és kényelmesebb megközelítését - közölte a BKK.

Az Új köztemető megközelítésére a BKK a Blaha Lujza térről induló 28-as, 37-es, valamint a rendkívüli járatként a Keleti pályaudvar és az Új köztemető között közlekedő 28B villamost, a Kőbánya-Kispest metróállomástól pedig a 68-as, valamint a rendkívüli járatként indított 68B autóbuszt ajánlja. Az Új köztemetőtől a 28-as és a 28B villamos 6 perces közös követési idővel indul a Blaha Lujza tér, illetve a Keleti pályaudvar felé.

A 3-as villamos november-1-jén kedden napközben a megszokottnál sűrűbben, 7-8 percenként közlekedik.

Szombattól keddig az Új köztemető érintésével az Izraelita temetőhöz közlekedő 28-as villamos a szokásosnál sűrűbben indul. A Keleti pályaudvar és az Új köztemető között emellett 28B jelzéssel rendkívüli villamosjárat biztosít kényelmesebb, gyorsabb eljutási lehetőséget ugyanebben az időszakban. A két villamosjárat gyakori közös követési idejével 6 percenként indul egy-egy villamos a sírkerthez.

A 37-es villamos napközben is közlekedik: 29-étől 1-jéig 6 percenkénti indulással. A 37A villamos csak hajnalban, reggel és este közlekedik, napközben a 37-es villamossal lehet utazni.

A várható nagy forgalom miatt a 68-as buszon megnövekedhet a menetidő.

Szombattól keddig az Új köztemetőhöz rendkívüli autóbusz indul 68B számjelzéssel. A járat hétfő délelőtt 10, délután 15 percenként, kedden napközben 15 percenként közlekedik Kőbánya-Kispest és az Új köztemető között.

A 95-ös busz napközben a megszokottnál sűrűbben, 7-8 percenként közlekedik. A  Felsőcsatári köz felé tartó buszok, a Harmat utca – Újhegyi út útvonalon érik el a temetőt, az útvonalváltozás miatt nem érintik a Kada utca/Maglódi út, a Kada utca/Mádi utca, a Bajcsy-Zsilinszky kórház, a Venyige utca és a Sírkert út megállóhelyet.

A várható nagy forgalomra való tekintettel a 202E buszon megnövekedhet a menetidő, az egyenletes buszközlekedés érdekében az alacsonypadlós járművek indulási időpontjai megváltozhatnak. A vonalon a négynapos hétvége minden napján csuklós buszok közlekednek.

Az Új köztemető környékén ideiglenes forgalmi rend lép életbe:

A temetőt gépjárművel megközelíteni csak a Maglódi út és a Felsőcsatári út felől lehetséges. A temetőbe személyautóval bejutni a Maglódi út-Korányi Frigyes utca–Kozma utca útvonalon a főbejáraton és a Maglódi út–Korányi Frigyes utcai mellékbejáraton lehet, továbbá a Felsőcsatári út–Kozma utca útvonalon.

A Jászberényi út felől érkezők csak a Jászberényi út—Indóház utca—Maglódi út—Korányi Frigyes utca terelőútvonalon keresztül juthatnak el a temetőig. Gépjárművel leparkolni csak a temetőn belül lehet, ami ezeken a napokon ingyenes.

Megállási tilalmat rendelnek el a Sírkert út mindkét oldalán a Maglódi út és a Kozma utca között, valamint a Kozma utca mindkét oldalán az Álmos utca és a körforgalom között.

A temetőt gépjárművel elhagyni csak a főbejáraton keresztül lehetséges az ezeken a napokon egyirányú Sírkert úton (amely ideiglenesen egyirányú a Maglódi út felé) vagy az Újhegyi úton.

A Kozma utca Jászberényi út—körforgalom közötti szakaszát mindkét irányban, valamint az Újhegyi utat a Maglódi úttól a temető bejárata felé a közösségi közlekedésnek tartják fenn.

A Farkasréti temető leggyorsabban a Széll Kálmán tér és a Déli pályaudvar felől az 59-es villamossal, a belvárosból és Gazdagrétről pedig az Astoria és a Ferenciek tere érintésével közlekedő 8E autóbusszal lehet megközelíteni; az utóbbi buszvonalon a Keleti pályaudvartól induló 8B rendkívüli buszjárat is segíti a gyorsabb eljutást a temetőhöz. Újbuda-központ, illetve Szentimreváros felől az 53-as autóbusszal célszerű utazni.

A Farkasréti temető kényelmesebb megközelítése érdekében az 59-es villamos napközben a megszokottnál sűrűbben közlekedik: hétfőn 8-9 percenként, kedden 6 percenként.

A 8E autóbusz vonalán a 8B jelzéssel a Keleti pályaudvar és Kelenföld vasútállomás között közlekedő rendkívüli buszjárat is segíti a Farkasréti temető megközelítését.

Az 53-as autóbusz napközben a megszokottnál sűrűbben, 7-8 percenként közlekedik.

A Farkasréti temetőhöz vezető alábbi útvonalakon megállási tilalmat vezetnek be kedden 20 óráig:

a Hegyalja úton a Liptó utca és a Németvölgyi út között mindkét oldalon,
a Németvölgyi úton a Hegyalja út és a Brassó utca között mindkét oldalon,
az Érdi úton a Márton Áron tér és a Németvölgyi út között mindkét oldalon,
valamint a Márton Áron téren.

A Fiumei úti Nemzeti Sírkertet érintő 24-es villamos megszokott menetrendje szerint közlekedik.

A temetőt érinti a 28B jelzésű rendkívüli villamosjárat, amely 12 percenként közlekedik. A Fiumei úti Nemzeti Sírkertet is érintő 28-as villamos a szokásosnál sűrűbben indul.

A 37-es villamos napközben is közlekedik, 6 percenkénti indulással. A 37A villamos ugyanezen a napokon csak hajnalban, reggel és este közlekedik, napközben a 37-es villamossal lehet utazni.

A Budafoki temető az 58-as, a 158-as, a 250-es és a 250B buszjárattal közelíthető meg. Rendkívüli buszjárat is indul 158B jelzéssel a Savoya Park és a Budafoki temető között a 158-as busz vonalán, hétfőn délelőtt 10, délután 7-8 percenként, november 1-jén napközben 7-8 percenként.

Szombat 0 óra és kedd 24 óra között feloldják a megállási tilalmat a Nagy Kőbánya utcán. Kedd 20 óráig a Gádor utca felé egyirányúsítják a Debrő utcát és a Víg utcát.

A Csepeli temetőhöz megszokott menetrendjük szerint közlekedő 38-as, a 38A, a 138-as, a 238-as és a 278-as autóbusz mellett 38B számjelzéssel rendkívüli járat indul a 38-as buszvonal Csepel, Szent Imre tér és a Hárosi Csárda közötti szakaszán 7-8 perces járatsűrűséggel.

A Megyeri temető megközelítéséhez a 30-as, a 30A, a 122-es és a 147-es autóbusz mellett a 30B jelzésű rendkívüli buszjárat igénybe vétele is lehetséges, amely a 30-as busz vonalán Újpest-Központ M és Megyer, Szondi utca között jár, napközben 10 percenként, 29-es és 1-je között csuklós buszokkal.

A Megyeri úton a Szondi utca és a Reviczky utca között a temető oldalán feloldják a megállási tilalmat.

Az Óbudai temetőt is érintő, Óbudai rendelőintézettől induló 160-as, 260-as és 260A autóbusz közös szakaszán (az Óbudai rendelőintézet és Óbudai temető között) napközben a megszokottnál sűrűbben, 10 percenként követik egymást a buszok. A 160-as, 260-as és a 260A vonalakon ebben az időszakban csuklós buszok viszik az utasokat.

218B számjelzéssel rendkívüli autóbuszjárat közlekedik a Szentlélek tér és az Óbudai autóbuszgarázs között az Óbudai temető érintésével, amely a H5-ös HÉV felől biztosítja a sírkert elérhetőségét. A buszjárat 5-10 perces sűrűséggel közlekedik és a megszokott rend szerint induló 118-as és 218-as autóbusszal együttesen az Óbudai temetőbe látogatók számára sűrű, 10 percenkénti eljutási lehetőséget biztosít.

A Pesterzsébeti temetőhöz közlekedő 52-es villamos napközben a megszokottnál sűrűbben, 10 percenként indul.

A 135-ös autóbusz a megszokottnál sűrűbben, 30 percenként közlekedik. November 1-jén az Auchan Soroksár zárva tart, ezen a napon a buszjárat a Kertvárosi körútig közlekedik.

Napközben a Gubacsi út / Határ út és a Jahn Ferenc Kórház között 36B számjelzéssel rendkívüli járat közlekedik a 36-os busz tehermentesítésére. Az autóbusz napközben 15 percenként indul, a 36-os autóbusszal közös szakaszon a két járat együtt 7-8 perces követést biztosít. A 36-os autóbusz vonalán a négynapos hétvége minden napján nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszok közlekednek.

Kedden 20 óráig ideiglenes forgalmi rend lép életbe a Pesterzsébeti temetőnél:

A temetőt gépkocsival csak a Tartsay út felől lehetséges megközelíteni.
A sírkertet gépjárművel elhagyni a Temető soron az Alsó határ út, valamint a Temető sor—Vastű utca útvonalon a Külső Vörösmarty út felé lehet.
A Külső Vösörmarty utcát az Alsó Határ út és a Tartsay utca között csak a közösségi közlekedési járatok vehetik igénybe.
Emellett már szerdán 20 óráig a Tartsay utcában a Nyír utca—Temető sor között mindkét oldalon megállási tilalom lép életbe. Ugyancsak tilos lesz megállni a Vasfű utca mindkét oldalán a Temető sor és a Külső Vörösmarty utca között, a Temetősor utca mindkét oldalán a Tartsay utca és a Vasfű utca között, valamint a Külső Vörösmarty utcában az Alsó Határ út és a Tartsay utca között.

A Kispesti temetőhöz közlekedő 42-es villamos napközben a megszokottnál sűrűbben, 10 percenként jár.

A 93A autóbusz hétfő délután a megszokottnál sűrűbben, 20 percenként, kedden pedig napközben folyamatosan 20 percenként közlekedik.

A 194-es és a 194B autóbusz kedden a megszokottnál sűrűbben, a szombati menetrend szerint közlekedik.

A Kispesti temetőhöz vezető alábbi útvonalakon megállási tilalmat rendelnek el kedden 20 óráig:

a Kassa utcában a Kolozsvár utca és a Pozsony utca között,
a Kolozsvár utca mindkét oldalán a Kassa utca és a Hárs utca között,
a Darányi Ignác utca mindkét oldalán a Csapó utca és a Kolozsvár utca között.
Kedd 20 óráig lezárják a Temető közt.

A Pestszentlőrinci temetőhöz a 93A autóbusz hétfőn délután a megszokottnál sűrűbben, 20 percenként, november 1-jén pedig napközben folyamatosan 20 percenként közlekedik. A 182-es és a 184-es busz napközben a megszokottnál sűrűbben, 7-10 percenként indul.

Október 29-én 6 órától november 1-jén 20 óráig lezárják a Reményik Sándor utcát.

A Cinkotai temető kényelmesebb megközelíthetősége érdekében a 92-es autóbusz mellett napközben a 92A buszjárat is közlekedik, a két buszjárat közösen 7-8 perces járatsűrűséget biztosít. Kedden a 92A buszjárat csak a Kistarcsa kórház megállóig jár, napközben a megszokottnál sűrűbben, 7-8 percenként.

Kedd 20 óráig lezárják a Simongát utcát a Szabadföld út és a Tátraszirt sor között.

A Rákospalotai temetőhöz a 130-as autóbusz vonalán a megszokottól eltérően nagyobb befogadóképességű, csuklós autóbuszok közlekednek.

A gyorsabb utazás érdekében a menetrend szerint közlekedő 196-os busz mellett napközben sűrűbben indul a 196A járat, 8-9 percenként.

A Rákospalotai temetőnél szerdán 20 óráig a Zala György u. mindkét oldalán megállási tilalom lesz érvényben.

A Nagytétényi temető megközelítésére alkalmas 33-as, a 113-as, a 113A és a 133E busz megszokott menetrendje szerint közlekedik. A 33-as vonalon a négynapos hétvége minden napján nagyobb befogadóképességű, csuklós buszokkal lehet utazni.

közlekedés temető BKK
Kapcsolódó cikkek