Közélet

Az osztrák kancellár előrehozott választást jósol

Christian Kern osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke szerint még idén ősszel előrehozott választások lehetnek Ausztriában.

Minden bizonnyal előrehozott választás lesz Ausztriában még idén ősszel – mondta Christian Kern osztrák kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) vasárnap délelőtt. A politikus utalt rá, tovább kívánja kormányozni az országot, hogy az utolsó hónapokban még megvalósítsa a kormányprogramot. Ugyanakkor kijelentette, hogy a kisebbségi kormányzást nem tekinti nem életképes opciónak.

Az osztrák kancellár szerint a két kormánykoalíciós párt között vége az együttműködésnek. Nem szabad úgy tenni, mintha ezt nem akarnánk tudomásul venni – jelentette ki vasárnap délelőtt az osztrák közszolgálati televízióban (ORF) Christian Kern kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke, utalva pártja és a kisebbik koalíciós erő, a konzervatív néppárt (ÖVP) közötti kapcsolatra. A kancellár utalt arra, hogy Ausztriában még az idén előrehozott választások lesznek.

Ausztriát nem fogom a káoszba taszítani – jelentette ki arra a kérdésre, hogy a néppárti miniszterek elbocsátását kéri-e az államfőtől. Azt mondta, hogy egyeztetésre van szükség, melyik miniszter akar egyáltalán a kormányban maradni. Azonban azt is hangoztatta: amennyiben az ÖVP reformokat akar, akkor az SPÖ mellé áll. Következetesen dolgozzuk végig a nyarat és azután foglalkozzanak a választási kampánnyal – fogalmazott. Kijelentette, hogy az elmúlt időszakban az SPÖ taktikai okokból már több alkalommal felmondhatta volna a koalíciós kormányzást, azonban ezt az ország iránti felelősségvállalása miatt nem tette. Hozzátette: az utóbbi időben az SPÖ is biztosan követett el hibákat.

A poszt várományosa Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken az előrehozott választás mellett állt ki / Forrás: AFP

Kern egyelőre arról nem akart nyilatkozni, hogy szívesen lenne-e tagja egy jövőbeni szociáldemokrata és néppárti koalíciós kormánynak. Azz azonban kijelentette, hogy az ellenzéki Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) való közös kormányzást nem teiknti kívánatosnak. Hangsúlyozta, hogy számára az ÖVP, az ellenzéki Zöldek és az ugyancsak ellenzéki liberális Neos párt az elsődleges tárgyalópartner. A kancellár arról is beszélt, hogy Alexander Van der Bellen osztrák államfővel egyeztet a ”súlyos kormányválságról„.

Vasárnap délután a kisebbik koalíciós partner, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöksége megválasztja új elnökét a lemondott Reinhold Mitterlehner helyébe. A poszt várományosa Sebastian Kurz osztrák kancellár pénteken az előrehozott választás mellett állt ki.

Kern az ORF-nek adott interjújában reményét fejezte ki, hogy amennyiben Kurzot választják meg az ÖVP elnökének nemcsak személyi, hanem tartalmi kérdésekkel is foglalkozik majd. Kern ismételten arra kérte Sebastian Kurzot, hogy hétfőn egyeztessenek az igazi reformokról.

kancellár osztrák választás
Kapcsolódó cikkek