Közélet

Washington elhagyhatja a katari légitámaszpontot

Az Egyesült Arab Emírségek washingtoni nagykövete szerint az Egyesült Államoknak át kell gondolnia a katari légitámaszpont igénybe vételét.

Juszef al-Otaiba nagykövet kedden este Washingtonban újságíróknak azt fejtegette, hogy az Egyesült Államoknak ki kellene vonulnia a katari főváros, Doha közelében lévő al-udeidi légitámaszpontról. A nagykövet kifejtette: Katar szomszédai „záros határidőn belül” listát adnak át Katarnak arról, hogy mi mindent kell teljesítenie az ellene foganatosított büntető intézkedések feloldásához. A listán szerinte várhatóan szerepel majd azon egyének bankszámláinak a befagyasztása, akiknek számláit a Katarral szomszédos országok már korábban zárolták, de számítani lehet akár magukra a számlavezető bankokra elrendelendő szankciókra is.

„Elegünk van. Elég volt” – fogalmazott Juszef al-Otaiba. A nagykövet szerint országa – és az Egyesült Államok is – „túl sokáig” engedte meg Katarnak, hogy „rosszul viselkedjék”. „Az igazat szólva, éppen a légitámaszpont miatt nem született már korábban is büntető intézedés Katar ellen” – fogalmazott Otaiba, majd hozzátette: „a légibázisuk a legjobb biztosítékuk a további nyomásgyakorlás kivédésére”. A Doha melletti al-Udeid légitámaszpontján több mint tízezer amerikai katona állomásozik, s innen szállnak fel a harci gépek az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni bevetésekre. A Pentagon szóvivője, Jeff Davis hétfőn hangsúlyozta, hogy a Katar körül kialakult feszültség nem akadályozza az Iszlám Állam elleni és Katar felől kiinduló hadműveleteket, ám felhívta a figyelmet, hogy a jelenlegi válság elmélyülése és továbbterjedése a továbbiakban nem várt akadályokat gördíthet a terrorizmus elleni hatékony küzdelem útjába.

Az Egyesült Arab Emírségek nagykövete kedden este leszögezte: országa hivatalosan még nem jelezte Washingtonnak, hogy át kellene helyeznie az al-udeidi légitámaszpontját a térségben máshová, de a nagykövet „készen áll ennek megvitatására az illetékesekkel”. Azt sugalmazta, hogy akár az Egyesült Arab Emírségek is befogadná az új amerikai támaszpontot, célozva ezzel a Washingtonnal egy hónappal ezelőtt aláírt új védelmi együttműködési megállapodásra. Otaiba hangsúlyozta: a légitámaszponthoz „az infrastruktúa már készen áll”.

Washington támaszpont Katar bankszámla
Kapcsolódó cikkek