Átalakul a Final Four-ra a Sopron sportcsarnoka
A Sopron Basket honlapja szerint a rendezők számára jó alapot jelentenek a Novomatic Arénában a zenés színházi rendezvények, továbbá a 2015-ös női kosárlabda Európa-bajnokság csoportküzdelmei és az elmúlt két évben lebonyolított U18-as női kontinenstornák során szerzett tapasztalatok.
A nemzetközi szövetség ellenőreinek közelmúltbeli látogatása nyomán a csarnok látványosan átalakul az elkövetkező hetekben.
A főpálya és az akadémiai oktatóközpont terme közötti mobilfalat elbontják, és a 2015-ös Eb-hez hasonlóan mobillelátót alakítanak ki a helyén. Ennek köszönhetően a csarnok befogadóképessége 3100-ra bővül.

Forrás: Sopron Basket
Létrehoznak sajtótribünt és az alagsorban sajtóközpontot, a márciusban átadott előadóterem pedig a sajtótájékoztatóknak ad majd otthont. A Darázsfészek elnevezésű kisteremben 200 személyes VIP-éttermet alakítanak ki.
A Novomatic Aréna nyugati oldalán, az 1-es számú szurkolói zónában a játékoké lesz a főszerep: 1500 négyzetméteren főként a fiatalok tölthetik el kellemesen az időt a mérkőzések előtt és között. A keleti oldalon kialakítandó 2-es zónában többek között sörsátor várja majd a szurkolókat.
A helyre szóló napijegyek 10 ezer forintba kerülnek majd.
A négyes döntő menetrendje:
április 20., elődöntők:
Dinamo Kurszk (orosz)-Jekatyerinburg (orosz) 17 óra
Sopron Basket-Yakin Dogu Üniversitesi (török) 20 óra
április 22., helyosztók:
bronzmérkőzés 17 óra
döntő 20 óra


