BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akár már a nyáron összefuthat Putyin és Trump

Moszkva nem zárja ki, hogy ezen a nyáron létrejön Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök találkozója – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken a RIA Novosztyi hírügynökség jelentése szerint.

Trump a Fox News amerikai hírtelevíziónak úgy nyilatkozott, lehet, hogy a közeljövőben tárgyalni fog orosz hivatali partnerével. Később újságíróknak megerősítette: lehet, hogy a találkozót meg a nyár folyamán tető alá hozzák.

Peszkov a nyári találkozó lehetőségével kapcsolatban azt mondta, hogy „nem zárják ki”.

Az Interfax hírügynökség a szóvivőre hivatkozva azt írta, hogy a találkozó időpontjáról még nem született megállapodás.

Putyin és Trump március 20-én, két nappal az orosz elnök újraválasztása után telefonon beszélt egymással. Az eszmecsere nyomán, amelyen az amerikai államfő felvetette a találkozó lehetőségét, a két külügyminisztérium utasítást kapott a személyes találkozó előkészítésére.

Nem sűrűn találkoznak

A két vezető eddig csak a G20-csoport tavaly júliusi hamburgi és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) szervezet novemberi danangi csúcstalálkozója alkalmából tárgyalt személyesen egymással.

Donald Trump amerikai elnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök beszélget az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttmûködés (APEC) szervezete 25. csúcstalálkozóján
Fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml/pool/Mihail Klimenyev

Peszkov szerdán, még mielőtt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) a moszkvai kongresszusa eldöntötte, hogy a 2026-os világbajnokságnak az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó adhat majd otthont, arra a kérdésre válaszolva, hogy Putyin meghívná-e az észak-amerikai országok vezetőit, ha azok nyernék el a rendezés jogát, kijelentette: „Észak-Amerikának nem is kell ehhez nyernie. Vlagyimir Putyin elnök kijelentette, hogy örömmel fogad minden vendéget itt nálunk, Moszkvában, ami természetesen a legmagasabb szintű egyesült államokbeli vendégekre is vonatkozik.”

Arra vonatkozóan, hogy vajon hivatalos szinten komoly formában is felmerült-e Trump vb-látogatása, nem hangzott el tájékoztatás.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.