Közélet

A csokoládéinnovátor

Az innováció és az üzleti szemlélet határozza meg a chocoMe csokoládémanufaktúra sikerét. A különc gondolkodásnak köszönhetően garázsműhelyből nemzetközileg elismert csokoládékészítővé nőtte ki magát a cég.

Egy sörgyártó cég „sörös” marketingeseként ismerték, mielőtt a csokoládékészítésbe belefogott.

Mégis, hogyan gondolhatja, hogy közgazdászként újat tud mutatni azoknak a szakembereknek, akik évtizedek óta a csokoládékészítésben dolgoznak?

– vágták sokan a fejéhez. A számos kritika azonban olyan dacot váltott ki belőle, hogy mára több mint 67 nemzetközi szakmai díjat nyertek el a chocoMe csokoládémanufaktúra különleges alkotásai.

Mészáros Gábor, a 2009-ben létrehozott vállalkozás alapító ügyvezető igazgatója talán azért lóg ki a sorból, mert másfajta szemlélettel érkezett a cukrásziparba. Ha a csokoládéhoz nem is, egy termék pozicionálásához biztosan értett, hiszen marketingesként ezt már megtanulta. Piaci oldalról közelített, azt vizsgálta, mitől lesz a termék könnyen eladható, vagy mi ébreszt vágyat az emberekben.

Talán az volt az előnyöm, hogy akár ajándékként is funkcionáló gourmet termékben gondolkodtam

– mondta Mészáros Gábor, aki a kezdetekkor az internetről tanulta a fortélyokat, és saját lakásának konyhájában, minimális eszközparkkal, kézzel alkotta az édességeket.

Két évvel később már 600 négyzetméteres helyiségben folyt a gyártás, most pedig 1000 négyzetméteren dolgoznak. A fejlődés mellett a termék-, innovációs és szemléletfejlesztési elismerések is megérkeztek, és a chocoMe elsőként kapott háromcsillagos minősítést a Great Taste Awards versenyen, illetve első magyarként került be a Top 50 Food of the World kategóriába. A manufaktúra nemzetközi viszonylatban is meghatározó szereplővé nőtte ki magát.

Jelentős eredményeket érünk el, éves szinten mintegy 130 tonna késztermék hagyja el a piciny csokoládéüzemet, ami ipari léptékben nem számít ugyan óriási mennyiségnek, de egy kisüzem szempontjából jelentős tétel

– magyarázta.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / VG

A francia iskolát követve a legjobb alapanyagokat használják fel a gyártásban – ez tesz ki 100 tonnát. A maradék 30 tonna pedig a különböző magvakból, fűszerekből és gyümölcsökből jön össze. „A mágikus csodafűszernek számító tonkababból mi legalább 16 kilogrammot, ehető virágszirmokból pedig majdnem két tonnát használunk fel” – mondta Mészáros Gábor. A speciális összetevők, mint például a Kampoti bors, a yuzu, a Voatsiperifery bors, a vörösboros tengeri só és a bergamot mennyiségét tekintve is kitűnnek a csokoládékészítők közül.

Az édességek palettája mára több mint száz termékből tevődik össze. A gyártás 80 százaléka exportra készül, azaz elhagyja az országot, 2018-ban már 25 országba szállítanak csokoládét.

„Tizenhárom nemzetközi repülőtéren vagyunk jelen, ez annak köszönhető, hogy sikerült együttműködést kialakítanunk egy nemzetközi, családi tulajdonban lévő duty free üzlethálózattal, amely leginkább repülőtereken és hajóállomásokon működik” – mondta az ügyvezető.

Mészáros Gábor 2009-ben szakmát váltott, és fejest ugrott egy új vállalkozásba, amely annyira bejött, hogy mind termék és árbevétel szempontjából, mind vállalkozásfejlesztési szempontból példaértékűnek ismerik el. Különcségéhez hozzátartozik, hogy a terjesztésben és a kereskedelemben is újszerű modellt követ. A chocoMe bemutatótermét például a teljes termékpaletta kóstolására alakították ki, sok eladást itt nem bonyolítanak le.

„A csokoládékészítés szakmai csúcsa az, ha saját magunk készítjük el a kakaóbabból a csokoládé-alapanyagunkat is, ez a trend viszonylag új keletű, de én cégvezetőként is fontosnak tartom, hogy elmerüljek ebben a mesterségben

– mondta. – Rendkívül sok energiát szánok arra, hogy megnézzem, mások hogyan csinálják, ezért utazom el a világ több táján lévő kakaóültetvényekre.”

Mint elmondta, ahhoz, hogy különlegeset hozhasson létre egy vállalkozó, ki kell törnie a sablonokból, és feszegetnie kell a korlátokat. Leginkább az innováció és az alkotás hajtja, mint mondja, maguk a chocoMe-termékek is a személyisége lenyomatai. A chocoMe egyébként sem sorolható a tucatcsokoládék közé, hanem egy drágább, de nagyon különleges ajándéknak számít. Minden egyes csokoládékreáció egyéni ízlésvilágot idéz, és a csomagolás, a bemutatóterem, a prospektusok, a termelési helyszínek is egy-egy innovációs irányvonalat képviselnek.

Mint mondja, a sikerei miatt kap hideget-meleget a konkurenciától. „Az ellendrukkerek nincsenek tisztában vele, hogy a chocoMe sikerei mögött mennyi munka és áldozat rejlik – teszi hozzá. – Ha a kezdetek kezdetén megkérdezi tőlem bárki, hogy milyen céljaim vannak és mit fogok ebből kihozni, talán nagyképűnek hangzott volna, ha azt mondom: a világ legjobb csokoládékészítői közé akarok jutni.” Ez bejött, de arra nincs ideje, hogy üldögéljen a babérokon, hajtja a tudásvágy, hogy újabb és újabb csemegéket alkothasson.

Mészáros Gábor

Közgazdász, másoddiplomáját idegenforgalmi és vendéglátóipari szakon szerezte. 2003–2009 között a Heineken Hungária Zrt. (korábbi nevén Amstel Sörgyár) trade marketing osztályán dolgozott. 2009-ben hozta létre a chocoMe csokoládémanufaktúrát, az egyedi termékekért 67 nemzetközi elismerést, a csokoládékészítés szakmai díjait zsebelhette be, számos innovációs termékdíjat kapott. 2013-ban az Ernst & Young Az év üzletembere nevű programjában A jövő ígérete elismerésben részesült.

A cikk a Világgazdaság október 19-i számában jelent meg

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek