Közélet

Dél-Koreában fellépnek a demokráciát zavaró álhírek ellen

Az álhírek elleni fellépésre szólította fel kedden kormánya tagjait és a közszféra dolgozóit Li Nak Jon dél-koreai miniszterelnök, aki szerint az álhírek a szólásszabadság álcája mögé bújva rombolják a demokráciát.

Li szerint felelősségre kell vonni azokat, akik álhíreket állítanak elő és tudatosan terjesztik őket.

Az álhírek megzavarják a demokráciát, gyűlöletet szítanak más csoportok ellen, akadályozzák a társadalmi integrációt és megosztják a közvéleményt

– hangoztatta a dél-koreai kormányfő.

Fotó: AFP

„A kormány és a magánszektor egyaránt megpróbált nekik gátat szabni, de mindhiába. Emellett nem mehetünk el szó nélkül” – szögezte le Li.

A kormányfő a rendőrség és a vádhatóság közötti együttműködés szorosabbra fűzését szorgalmazta, hogy az álhírek terjesztőit gyorsabban felelősségre lehessen vonni.

A kormánytisztviselőket pedig arra utasította a miniszterelnök, hogy minden esetben jelentsék, ha álhírekkel találkoznak, hogy az embereket ne téveszthessék meg a téves információk.

Li Nak Jon a múlt héten is élesen kikelt az álhírek ellen, mert miután részvétet nyilvánított a vietnami elnök halálakor, az az interneten Észak-Korea részvétnyilvánításaként terjedt el.

álhírek demokrácia Dél-Korea
Kapcsolódó cikkek