Közélet

Újabb részletek derültek ki Pompeo és Kim tárgyalásáról

Az észak-koreai vezető kész nemzetközi ellenőröket beengedni Észak-Korea nukleáris és rakétakísérleti telepeire – mondta hétfőn Mike Pompeo amerikai külügyminiszter Szöulban hétfőn, miután vasárnap Phenjanban folytatott tárgyalásokat Kim Dzsong Unnal.

Az észak-koreai vezető kész nemzetközi ellenőröket beengedni az ország nukleáris és rakétakísérleti telepeire Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint. A politikus erről azután számolt be erről, hogy vasárnap tárgyalt Phenjanban Kim Dzsong Unnal, Észak-Korea vezetőjével.

Az ellenőrzés ügye az egyik legfőbb megoldandó kérdés a phenjani rezsim korábbi atomleszerelési ígéreteivel kapcsolatban.

Pompeo ezzel kapcsolatban elmondta, a nemzetközi ellenőrök felkeresnek egy rakétakísérleti telepet, illetve Punggje-riben lévő atomkísérleti telepet is, amelyet május végén, külföldi újságírók jelenlétében szereltek le. Ennek a megvalósítása még sok logisztikai feladat végrehajtását igényli a jövőben – mondta riportereknek az amerikai külügyminiszter.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter
Fotó: AFP

Közben Heather Nauert, az Egyesült Államok külügyi szóvivője közleményében megerősítette, hogy a phenjani tárgyalásokon Kim Dzsong Un meghívta a nemzetközi ellenőröket Punggje-ribe,

hogy meggyőződjenek arról, a telepet valóban visszafordíthatatlanul leszerelték.

Mike Pompeo a vasárnapi észak-koreai fővárosban tartott két órás tárgyalása után Szöulba utazott, ahol beszámolt a phenjani találkozó eredményeiről Mun Dzse In dél-koreai elnöknek és Kang Kjung Va külügyminiszternek. Mielőtt Pompeo hétfőn útnak indult Szöulból Pekingbe, azt mondta Kim és Donald Trump amerikai elnök tervbe vett második csúcstalálkozójával kapcsolatban,

hogy nagyon közel járnak ahhoz, hogy megállapodjanak a találkozó részleteiről.

A KCNA észak-koreai hírügynökség hétfői közleményében a Pompeo és Kim találkozó kapcsán nem tett említést a Punggje-ri telepről. A jelentés szerint Kim Dzsong Un elégedettségének adott hangot az eredményes találkozóval kapcsolatban, amely során a felek teljes mértékben megértették egymás álláspontját

Kim reményét fejezte ki a két ország közti párbeszéd kedvező alakulásával kapcsolatban,

és méltatta Donald Trump amerikai elnököt, amiért az őszintén igyekszik betartani a két vezető június 12-i szingapúri csúcstalálkozóján született megállapodást – közölte a KCNA.

Kim és Pompeo találkozójával kapcsolatban Mun Dzse In dél-koreai elnök hétfőn azt mondta, hogy az észak-koreai vezető nemsokára Oroszországba látogathat, és nem kizárt, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök felkeresi Észak-Koreát. Mun szerint elképzelhető egy észak-koreai-japán csúcstalálkozó is.

tárgyalás Észak-Korea Amerika Mike Pompeo
Kapcsolódó cikkek