Közélet

Feljelentést tett az MTVA az ellenzéki képviselők miatt

Az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt az MTVA feljelentést tett a rendőrségen a közmédiánál demonstráló ellenzéki képviselők miatt – közölte hétfőn a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).

A közlemény szerint országgyűlési képviselői jogaikra hivatkozva lépett be az MTVA épületébe vasárnap este több ellenzéki politikus, élükön Hadházy Ákossal. A volt LMP-s, most független képviselő először azt mondta, információt akarnak kérni, majd azt hangoztatta:

be kell őket engedni a szerkesztőségbe, mert élőben akarják elmondani nyilatkozatukat.

Az MTVA biztonságért felelős vezetője felhívta az ellenzéki politikusok figyelmét: „az a joguk, hogy beléphetnek az intézménybe, nem egyenlő azzal, hogy zavarhatják az ott folyó munkát”. A biztonsági vezető többször is figyelmeztette a politikusokat: az MTVA közérdekű üzem, így nem léphetnek be sem a stúdióba, sem a szerkesztőségekbe. A politikusok az egész éjszakát az MTVA gyártóbázisán töltötték, hamis tűzriadót csináltak, ajtókat nyitogattak, igyekeztek bejutni az elzárt területre. Végül a műsorelőkészítés egyik helyiségében éjszakáztak, mindezt közvetítették a közösségi médiában. Több alkalommal kilátásba helyezték, hogy a tiltás ellenére is be kívánnak menni a stúdiókba – írták.

Az önkéntes túlmunka idő bővítéséről szóló törvény ellen demonstrálók az MTVA Kunigunda utcai székházánál december 17-én
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Reggel a képviselők ismét megpróbáltak bemenni a munkaterületekre.

A képviselők viselkedése, fenyegető magatartása félelmet keltett a közmédia munkavállalóiban

– fogalmazott közleményében az MTVA, hozzátéve: „folyamatos igaztalan vádaskodásaikkal, csúsztatásaikkal megpróbálták lejáratni az intézményt”.

Az ellenzék több napja tartó heves tiltakozását egyébként főként a munkaidő-beosztás önkéntes megváltoztatásának és az önként vállalt, maximum 400 órás túlmunkának a lehetősége váltotta ki. A múltheti törvénymódosítás értelmében januártól a munkaidőkeret tartama – ha ezt objektív, műszaki vagy munkaszervezéssel kapcsolatos okok indokolják – a kollektív szerződés rendelkezése szerint legfeljebb 36 hónap lehet.

Hadházy Ákost és Szél Bernadettet kivezették a közmédiából

Tüntetők egy csoportja vasárnap délután a Hősök teréről a III. kerületi Kunigunda utcába, az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) épületéhez vonult. Több ellenzéki képviselő még vasárnap este bement az épületbe, azzal a céllal, hogy követeléseiket beolvassák a közmédiában. Közülük többen – köztük Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, Kunhalmi Ágnes, Ujhelyi István és Szanyi Tibor szocialista képviselő, Ungár Péter, az LMP képviselője, Stummer János és Varga-Damm Andrea jobbikos képviselő, Bősz Anett, a Liberális Párt tagja, Vadai Ágnes és Varju László, a Demokratikus Koalíció politikusa – az éjszakát is bent töltötték.

Hétfő reggel Hadházy Ákos összetűzésbe került az MTVA biztonsági embereivel, ezt követően őt és Szél Bernadettet kivezették az épületből. Több ellenzéki képviselő jelenleg is a közmédia épületében, illetve az épület előtt tartózkodik – írja az MTI. Erről a „kivezetésről” Szél Bernadett is posztolt egy videót:

 

MTVA közmédia tüntetés
Kapcsolódó cikkek