Közélet

Magyarországtól is segítséget vár Ukrajna az oroszok megfékezéséhez

Az ukrán határőrszolgálat vezetése nyugati szomszédaihoz, köztük Magyarországhoz fordult azzal a kéréssel, hogy erősítsék meg a védelmet az Ukrajnával közös határszakasz náluk lévő oldalán – közölte Petro Cihikal, az ukrán határőrség vezetője kedden egy tévéinterjúban, amelyből az UNIAN ukrán hírügynökség idézett.

A tisztségviselő elmondta, hogy levelet írt a magyar, a szlovák, a lengyel és a román határőrség vezetőinek. Ebben arra kérte őket, hogy mivel Ukrajna határőrszolgálatának az ukrán hadihajókat ért november 25-i fekete-tengeri orosz támadást miatt erőket kellett átcsoportosítania a keleti és a déli országrészekbe, így valamelyest meggyengült a védelme nyugati határain.

Cihikal ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy

az tagországaiból is beléphetnek viszont Ukrajnába olyan orosz vagy más állampolgárságú személyek, akik az orosz titkosszolgálatoknak dolgoznak.

Dmitro Huculjak, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője keddi sajtótájékoztatóján eközben arról számolt be, hogy katonai hírszerzési információk szerint az orosz katonai vezetés úgynevezett állandó harckészültséget rendelt el a megszállt ukrajnai területeken lévő, az orosz fegyveres erők 1. és 2. hadtestéhez tartozó alakulatainál.

Ukrán katonák az észak-ukrajnai Csernyihivi területen levő Honcsarivszke támaszponton
Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij

A szóvivő szavai szerint a korábban kiadott eltávozási engedélyeket visszavonták, és

intenzíven folytatnak olyan intézkedéseket, amelyek általában aktív katonai cselekmények előkészületekor jellemzők, köztük az elsődleges állásokat további páncélos csoportokkal és tüzérséggel erősítették meg kétszeres mennyiségű lőszerrel ellátva őket.

Hozzáfűzte, hogy ezzel egy időben felerősödött az orosz katonai hírszerzés tevékenysége is az orosz-ukrán határ mentén.

Az ukrán Egyesített Erők Parancsnokságának közlése szerint a hadiállapot – a rendkívüli állapot egy formájának – Ukrajna egy részében történt november 28-i bevezetése óta felerősödtek a támadások az ukrán fegyveres erők állásai ellen a Donyec-medencében – írta az UNIAN.

Hétfő éjféltől kedd délig négy tűzszünetsértésről érkezett bejelentés a Donyec-medencéből, egy ukrán katona esett el, egy megsebesült a támadások következtében – közölte Huculjak.

A parancsnokság sajtószolgálatának reggeli jelentése szerint az elmúlt napban összesen 14-szer nyitottak tüzet a „megszálló erők” az ukrán állásokra, ebből négyszer a minszki megállapodásokban tiltott nehézfegyverekkel. Két ukrán katona sérült meg a harcokban, három „orosz megszálló” életét vesztette, három megsebesült.

A DAN szakadár donyecki hírügynökség jelentése szerint az ukrán erők 17-szer sértették meg az elmúlt napban a tűzszünetet.

A Kercsi-incidens

November 25-én a Fekete-tengeren, a Kercsi-szoros közelében, a Krím partjaitól 13-14 tengeri mérföldre az orosz parti őrség tüzet nyitott három kisebb ukrán hadihajóra, amelyeket elfoglalt, a 24 főnyi legénységük ellen pedig tiltott határátlépés címén eljárást indított. A történtek miatt Petro Porosenko ukrán elnök előterjesztésére a parlament december 26-ig hadiállapotot vezetett be Ukrajnában. A nyugati országok zöme agresszióval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Oroszországot, önmérsékletre intette mindkét országot, és követelte az ukrán tengerészek elengedését.

 

Ukrajna Magyarország hatérvédelem Kercsi-szoros orosz-ukrán konfliktus
Kapcsolódó cikkek