Közélet

Megérkezett Budapestre Mike Pompeo

Az amerikai külügyminiszter legalább annyi pozitív üzenettel érkezik, mint ahány ügyben az aggályait fejezheti ki.

Nyolc év után először jár Magyarországon amerikai külügyminiszter. Orbán Viktor és Mike Pompeo hétfői találkozóján védelmi megállapodás születhet, emellett Pompeo a magyar sajtószabadságról és demokráciáról is érdeklődik majd Orbán Viktortól.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen a hivatalos látogatásra érkező Mike Pompeo amerikai külügyminiszter a Liszt Ferenc-repülőtéren
Fotó: MTI/KKM/Kovács Márton

Pompeo legalább annyi pozitív üzenettel érkezik, mint ahány ügyben az aggályait fejezheti ki. A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az Egyesült Államok és Magyarország között létrejöhet egy védelmi megállapodás, amely

Magyarországon keresztül harmadik országokba irányuló amerikai csapatmozgások jogi kereteit is szabályozza.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára fogadja Mike Pompeo amerikai külügyminisztert
Forrás: MTI/KKM/Kovács Márton

Pompeo európai „turnéjának” első állomása Budapest lesz, majd Pozsony és Varsó következik. Legutóbb 2011-ben járt amerikai külügyminiszter Magyarországon, akkor a későbbi elnökjelölt, Hilary Clinton tett látogatást Budapesten.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek