Közélet

Trump elkaszálja az amerikai választási törtvényt

A demokrata többségű amerikai szövetségi képviselőház pénteken a választások részvételét és finanszírozását befolyásoló törvényt szavazott meg, a szenátusi republikánus többség elutasítást, Donald Trump elnök pedig vétót ígért.

A 234:193 arányban elfogadott törvény megszavazása előtt Nancy Pelosi demokrata párti házelnök azt hangsúlyozta: a törvény „véget vet a nagy és különleges érdekeket szolgáló pénzeknek a politikában, és a kis adományozókat erősíti”, valamint „harcot hirdet a szavazók elnémítása ellen”.

A törvény az állami alkalmazottak számára munkaszüneti nappá nyilvánítaná a választás napját, kötelezővé tenné az elnökjelölteknek adóbevallásuk nyilvánosságra hozatalát, központi költségvetésből finanszírozott rendszert hozna létre a kongresszusi kampányokra, lehetővé tenné a börtönbüntetésüket töltők szavazását is, és bővítené a kisemberek adakozási lehetőségeit a politikai kampányokra.

Elemzők a javaslat legfőbb elemének minősítik azt, hogy a törvénnyel megkönnyítenék a választási regisztrációt, és megszüntetnék azt a gyakorlatot, amely szerint a választási bizottságoknak joguk van kétségbe vonni egyesek jogosultságát a választásra és törölni őket a rendszerből. A republikánusok álláspontja szerint ezzel lényegében lehetővé válna a voksolás a megfelelő dokumentumokkal nem rendelkezők számára is.

A demokraták megszavazták, Donald Trump megvétózza az amerikai választási törvényt
Fotó: Doug Mills / AFP

A republikánus törvényhozók – akik nem is szavazták meg a javaslatot – leszögezték: a törvény nem lenne más, mint a demokraták kísérlete a hatalom megragadására. Nancy Pelosi azzal válaszolt: igen, de a hatalmat a nép ragadná meg. Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője közölte: amint a szenátus elé kerül, a törvényjavaslatnak vége.

Donald Trump is jelezte a vétóját.

A Fehér Ház közleményben hangsúlyozta, hogy a demokraták terve „mikromenedzselné” a választást, amely jelenleg jórészt az egyes tagállamok felelőssége, és ezzel egyidejűleg „költséges és szükségtelen programot hívna életre a politikai kampányok finanszírozására, arra kényszerítve az adófizetőket, hogy az ő pénzükből finanszírozzanak olyan jelölteket is, akikre nem szavaznának”.

A képviselőház által elfogadott törvényjavaslat várhatóan a jövő héten kerül a szenátus elé.

Donald Trump demokraták választási törvény
Kapcsolódó cikkek