BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Felült a trónra az új japán császár

Bejelentette a krizantémtrón átvételét szerdán Naruhito új japán császár, akinek uralkodásával kezdetét veszi a reiva (gyönyörű harmónia) korszaka.

Az apja, Akihito örökébe lépő 59 éves Naruhito rövid nyilatkozatában azt mondta: „Ezennel átvettem a trónt a japán alkotmány, a különleges intézkedések törvénye és a császári ház törvénye alapján.”

Ígérem, hogy mindig az embereket fogom szem előtt tartani, és közel kerülve hozzájuk fogom ellátni kötelezettségemet, az állam és a japán nép egységének jelképeként, az alkotmánnyal összhangban

– tette hozzá.

„Őszintén bízom az emberek boldogulásában, az ország további fejlődésében és a világbékében” – mondta.

Naruhito herceg és felesége, Maszako hercegnő
Fotó: MTI/AP/Szaszahara Kodzsi

A rövid, tízperces ceremónián egyszerű fekete öltönyben megjelenő új japán uralkodó a jogszerű trónöröklés bizonyítékául átvette a császári jelképeket, a pecséteket, a kardot és az ékszert.

Naruhito apja, a 85 éves Akihito japán császár három évtized után kedden távozott a trónról, és ezzel lezárul a nevéhez kötődő heiszei (békét teremtő) uralkodói korszak.

Az új császár hivatalos trónra lépését októberben tartják ünnepélyes szertartás keretében, amelyre külföldi méltóságokat is meghívnak. Japánban a császár az állam jelképe, politikai szerepe nincs, és csupán protokolláris kötelezettségei vannak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.