Közélet

Még nem kezdődik el a fiúk HPV-oltása

Eddig nem kérték a szükséges oltó­anyag leszállítását, a serdülő fiúknál jövő októberben startolhat el a program.

Jelen állás szerint biztos, hogy nem kezdődik el idén ősszel a hetedikes fiúknál a humán papilloma vírus (HPV) elleni oltás beadása, jóllehet ehhez a vakcinatenderben elegendő oltóanyag áll rendelkezésre. A lányos szülők még szeptember 12-ig dönthetnek arról, hogy kérik-e gyermekük számára az HPV elleni ingyenes injekciót. A vonatkozó közbeszerzési eljárás szerint az MSD Pharma Hungary 3,4 milliárd forintért 120 ezer vakcinát, valamint 2020 márciusáig opcionálisan további 160 ezer adagot biztosít a tizenkét évesek HVP elleni oltásához. A cég a Világgazdaság érdeklődésére kiemelte, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2017-es vakcinatenderében a szerződés alapján a kiírónak lehetősége van az alapmennyiségen túl opcionális mennyiség lehívására. Az utóbbi, vagyis a fennmaradó vakcinamennyiség igénybevételéről szóló bejelentés legkésőbbi időpontja 2020. március 31., de a volumen ezt követően is felhasználható.

Fotó: Shutterstock

Mivel azonban eddig az egészségügyi kormányzat nem jelezte az MSD Pharma Hungarynak, hogy kéri a fiúk oltásához szükséges vakcina szolgáltatását, ezért biztosra vehető, hogy a fiúk HPV-oltása az idén ősszel nem kezdődik el. A gyártási és adminisztrációs feltételek teljesüléséhez ugyanis szűkös a hátralévő idő. A programnak egy esetleges év közbeni startolása pedig azért problémás, mert felborítaná a szokott oltási rendet. Vagyis a fiúk esetében a legkorábbi időpont az oltóanyag beadására 2020 októbere lehet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ugyanakkor még mindig vizsgálja, hogy a hetedik osztályos fiúk korosztályában mikortól lehet a HPV-oltást bevezetni.

Mint arról lapunk is beszámolt, januárban az egészségügyért felelős államtitkár ismertette a kormánynak azt a tervét, amely szerint a jövőben az iskolai védőoltási program keretében a fiúkra is vonatkozna a HPV-oltás. Ennek pontos időpontja nem ismert.

A teljes cikket a Világgazdaság hétfői számában olvashatja

Emberi Erőforrások Minisztériuma vakcinatender MSD Pharma oltás egészségügy HPV fiúk
Kapcsolódó cikkek