Közélet

Putyin után Erdogan is megbénítja Budapestet

A török elnök látogatása miatt november 5-7 között megváltozik a forgalmi rend Budapest több kerületében is. Cikkünkből kiderül, merre nem érdemes menni.

Recep Tayyip Erdoğan látogatása miatt 2019. november 5-e és november 7-e között megváltozik a forgalmi rend Budapest több kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az alábbi forgalmirend-változás lép életbe a főváros területén.

  • 2019. november 7-én 9.30-tól 11.30-ig a I., V., VI., XIV., XV., XVI. és XVII. kerület ezen útszakaszai lesznek lezárva:
  • Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér „E” porta – 4. számú főút – M0 autóút – M3 autópálya bevezető – Kacsóh Pongrác úti felüljáró – Kós Károly sétány – Hősök tere – Andrássy út – József Attila utca – Széchenyi tér – Lánchíd – Clark Ádám tér – Lánchíd utca – Ybl Miklós tér – Apród utca – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Szent György utca – Szent György tér útvonalat.

  • November 7-én 14.30-tól 15.30-ig az I. kerületben lezárják:
  • Szent György tér – Szent György utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Apród utca – Ybl Miklós tér útvonalat.

    Fotó: Google Maps

  • 2019. november 7-én 17.30-tól 19 óráig az I., illetve a II. kerületben zárva lesz a forgalom elől:
  • Ybl Miklós tér – Lánchíd utca – Clark Ádám tér – Fő utca – Jégverem utca – Bem rakpart – Bem tér – Fekete Sas utca – Tölgyfa utca – Margit körút – Margit utca – Ankara utca – Apostol utca – Vérhalom utca – Turbán utca – Türbe tér útvonal.

    Fotó: AFP

    Racip Tayyid Erdogan forgalmi változás
    Kapcsolódó cikkek