Közélet

A vírus már hazánkban lehet, de pánikra még nincs ok

A Belügyminisztérium közölte, hogy ügyeleti központot működtet a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs.

A koronavírus valószínűleg már Magyarországon van; továbbra is indokolt az óvatosság, miközben el kell kerülni a pánikot – mondta Rusvai Miklós virológus, az Állatorvostudományi Egyetem oktatója szerda reggel az M1 csatornán.

A szakember kifejtette, bár Kínában már csökkenőben van a fertőzöttek száma,

a „másodlagos gócokban”, mint több európai országban vagy Iránban

még csak most kezdődött a járvány felfutása.

Az óvatosságot érintően azt mondta, ha valamelyik észak-olasz városba lenne lefoglalt útja, valószínűleg lemondaná, de nem azért, mert tart a betegségtől, hanem mert nem akar karanténba kerülni.

Közölte:

világjárványról akkor beszélünk, ha bizonyos számú ország érintett egy adott betegségben.

Ugyanakkor ez csak játék a szavakkal, hiszen a vírus sem veszélyesebb, sem veszélytelenebb nem lesz, ha a világjárvány kritériumai teljesülnek – mutatott rá.

Fotó: Yichuan Cao/NurPhoto/AFP

Rusvai Miklós kitért arra is, hogy egyelőre

a mortalitási adat a koronavírus esetében magasabb, mint az influenzánál.

Előbbinél 2 százalék feletti, de pontos adat még nincs, utóbbinál 1 százalék alatti. Hozzátette,

a magas mortalitási adat jellemző azokra a kórokozókra, amelyek frissen kerültek át állatról emberre.

A koronavírus – a fizikai ellenálló képességét tekintve – nagyjából az influenzához hasonlít.

Egy úgynevezett burkos vírusról van szó, ami a nyirkos, hűvös időt szereti, érzékeny a „beszáradásra” és az UV-re. Ezért a szakemberek abban reménykednek, hogy

az egyre melegedő időjárás miatt alábbhagy majd a vírus terjedése

– mondta el Rusvai Miklós.

Figyelemmel kísérik a járványt

Ügyeleti központot működtet a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs – közölte a Belügyminisztérium szerdán.

Tudatták: az ügyeleti központ munkájában a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Honvédelmi Minisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzeti Népegészségügyi Központ, az Országos Rendőr-főkapitányság, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ felelős munkatársai vesznek részt.

Fotó: Beliczay László / MTI

A kormány döntésének megfelelően az operatív törzs továbbra is folyamatosan figyelemmel kíséri a koronavírus-fertőzésre vonatkozó, ellenőrzött egészségügyi és járványügyi adatokat.

Magyarországon a vírus jelenlétét nem mutatták ki

- hangsúlyozták.

Az ügyeleti központ e-mail-elérhetősége: [email protected]. A 06-80-277-455 illetve a 06-80-277-456 számú, ingyenesen hívható információs vonalakra kezdeményezett hívásokat a nap 24 órájában az ügyeleti központban fogják fogadni a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai.

A beérkező elektronikus levelekre a központ a lehető legrövidebb időn belül ellenőrzött, hiteles választ küld.

ügyelet koronavírus Belügyminisztérium
Kapcsolódó cikkek