Közélet

Tömegek válnának programozóvá

Akár egy-másfél millió forintos tanfolyamot is elvégezhetnek 50-75 ezerért a programozói karrierre vágyók, akik közül több ezren már meg is tették az első lépést ebbe az irányba.

Az online elvégezhető IT-képzéseket az állam 95 százalékban támogatja, és diákhitel is felvehető a tanfolyam elvégzéséhez – derült ki a kormányzati intézkedések bejelentése során. A csomag pontos részleteit még nem lehet tudni, nem derült ki, hogy kik, milyen feltételek mellett és milyen képzésekre kaphatnak támogatást.

Az úgynevezett bootcamp kurzusokat kínáló cégek nagy érdeklődést tapasztalnak, és már a bejelentés előtt vizsgálták a lehetőségeiket, hogyan segíthetnék a munkaerőpiacot.

A Green Fox Academy például március végén elindított egy háromhetes ingyenes képzést, a Stayathome Coding Camp nevű online kurzusát azok számára, akik a járvány miatt nem tudják folytatni a munkájukat, vagy az otthoni munkavégzés mellett belefér a hétköznapjaikba pár óra tanulás – több mint hatezren jelentkeztek.

Nagy érdeklődést tapasztalnak a bootcamp kurzusokat kínáló hazai vállalatok
Fotó: MTI / Komka Péter

A Codecool programjára folyamatos a jelentkezés, eddig csaknem 2300-an érdeklődtek. A PROGmasters május elején indítja egy hónapos karrier-tanácsadói programját, amelynek végére az érdeklődők eldönthetik, hogy mely informatikai pálya passzol leginkább az elképzeléseikhez.

A kurzus a számítógép-használat alapjaihoz szükséges anyagot és modulokat tartalmazza, és megmutatja az egyes informatikai szakmák közötti különbségeket

– mondta Filep Szabolcs, a PROGmasters alapító-ügyvezetője. Akinek karrierváltás a célja, főállású programozóvá szeretne válni, annak intenzív, zömében féléves képzést ajánlanak az iskolák, ugyanakkor vannak olyan kurzusok is, amelyek ennél rövidebbek, kevésbé intenzívek, és inkább azt a célt szolgálják, hogy digitális kompetenciákat fejlesszenek, és olyan informatikai tudást adjanak, amely a cégek digitális transzformációja során szükséges a munkavállalóknak. Tehát inkább egy-egy területre fókuszálnak, és különböző szakmákban dolgozók informatikai tudását támogatják, nem pedig programozót képeznek. Ebben az esetben az előszűrés is lazább lesz, mint a programozóképzésre jelentkezőknél – összegzett lapunknak Filep Szabolcs.

A teljes cikk a Világgazdaság szerdai számában olvasható

munka karrier programozás oktatás digitalizáció munkaerőpiac
Kapcsolódó cikkek