Meghosszabbították a jogosítványszerzéssel kapcsolatos határidőket
A járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekkel összhangban 2020. március 19-től mintegy két hónapon át szüneteltek a közlekedési vizsgák. Így az érintett személyek, illetve szolgáltatók nem tudták megszerezni, megújíttatni, meghosszabbítatni a közlekedési bizonyítványokat és engedélyeket. A vizsgák május második felében a korlátozások fokozatos enyhítéséhez igazodva előbb vidéken, majd Budapesten és Pest megyében is újraindultak. Az elmúlt időszakban országszerte
A helyszíneken elővigyázatosságból csak korlátozott számban jelenhetnek meg a vizsgázók, ennek ellenére a veszélyhelyzet előtti időszakhoz képest nem nőtt a jelentkezést követő várakozási idő.

Miként arra a Világgazdaság korábban rávilágított az átmeneti felfüggesztés következtében például a közúti járművezetők esetében is előfordult, hogy egyes tanulók a képzés-vizsgáztatás területén jogszabályban rögzített határidőket nem tudták tartani, így akár a teljes képzés megismétlésére is kényszerülhetnének. A forgalmi vizsga elmaradása
Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a tárca közleményében kiemelte, hogy a rendeletmódosításnak köszönhetően a vizsgák szüneteltetése miatt önhibáján kívül senki nem kerülhet hátrányos helyzetbe, senkit nem terhelhet indokolatlan többletköltség és időráfordítás. A legtöbbeket érintő változás, hogy a közúti járművezető-képzési határidők, ha azok a veszélyhelyzet időtartama alatt vagy annak megszűnését követő 15 napon belül járnak le, a veszélyhelyzet megszűnését követő 180. napig meghosszabbodnak.
Ezrek várnak a határidő-hosszabbításra