Közélet

Ügyvédek és orvosok is lakat alá kerültek Törökországban

A török hatóságok őrizetbe vettek 72 embert, köztük ügyvédeket és orvosokat azzal a gyanúval, hogy terrorszervezettel állnak kapcsolatban.

A török hatóságok pénteken őrizetbe vettek 72 embert, köztük ügyvédeket és orvosokat azzal a gyanúval, hogy terrorszervezettel állnak kapcsolatban – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.

A most őrizetbe vett 72 ember azon 101 gyanúsított közé tartozik, akiknek őrizetbe vételét az ügyészség elrendelte. Mindnyájukat azzal vádolják, hogy kapcsolatban állnak a Délkelet-Törökországban évtizedek óta fegyveres felkelést folytató, nemzetközileg is terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK).

Illusztráció. Fotó: MUSTAFA OZER / AFP

A beszámoló szerint a rendőrség a razziák során átkutatta a gyanúsítottak lakását Isztambulban, Izmirben és a délkelet-törökországi Diyarbakirban és Adiyamanban. A jelentés szerint a rendőrség engedély nélkül tartott pisztolyokat, digitális dokumentumokat és betiltott könyveket foglalt le.

A török hatóságok rendszeresen tartanak razziákat a PKK feltételezett támogatói és tagjai ellen, november elején 26 tanárt vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a PKK-val.

A PKK-t Törökországon kívül az és az Egyesült Államok is terrorszervezetként tartja nyilván.

letartóztatás Törökország terror
Kapcsolódó cikkek