A Pfizer-BioNTech vakcina dokumentációja hekkerek kezére került
A Pfizer és a BioNTech koronavírus elleni vakcinájának az Európai Gyógyszerügynökség(EMA) szerverén tárolt dokumentiációjához kiberbűnözők fértek hozzá – írja a CNBC.
Az EMA honlapján közölte, hogy kibertámadás áldozata lett az ügynökség, és a hatóságokkal a lehető leghamarabb meg is kezdték a nyomozást a behatolás ügyében.
Ugyan a gyógyszerügynökség nem ír további részleteket az adathalászattal kapcsolatban,
a BioNTech közleményében jelezte, hogy az illegálisan elért dokumentumok közé tartozik többek között a Covid-19 vakcinájuk dokumentációja is.
Jelenleg nem lehet tudni, hogy kik támadták meg az EMA szerverét, sem pedig azt, milyen fájlokat értek még el.

A vakcinagyártó arról is tájékoztatást adott, hogy az ő adatbázisukba nem történt behatolás, így például a tanulmányban résztvevők adataihoz nem férhettek hozzá. Az aktuális egészségügyi válságra való tekintettel a vállalat teljes transzparenciát vállal a kibertámadás kapcsán, ezért döntött a részletek közlése mellett.
Az Európai Unió gyógyszerügynöksége két koronavírus-vakcina dokumentációját vizsgálja jelenleg, ebből az egyik a Pfizer-BioNTech által fejlesztett oltóanyag, míg a másik a Moderna készítménye. Arról jelenleg nincsenek hírek, hogy ez utóbbi dokumentációja is a behatolás célpontja lett volna – írja a hírportál.
Az EMA biztosított minket, hogy a támadásnak nem lesz elnyújtó hatása a vizsgálatok időtartamára
– írja a BioNTech.
Nem ez az első alkalom, hogy kibertámadás éri a koronavírus elleni vakcinákat. A múlt héten az IBM kutatói jelentették be, hogy támadás érte az oltóanyagok szállítási láncát.


