Ezért volt szükség a vasárnaptól azonnali hatállyal életbe léptetett jelentős szigorításokra.
MTI
2020.12.20, 15:31
Megosztom a cikket
Matt Hancock brit egészségügyi miniszter szerint még nem sikerült ellenőrzés alá vonni az eddigieknél sokkal fertőzőképesebb, nemrégiben azonosított új koronavírustörzset, ezért volt szükség a vasárnaptól azonnali hatállyal életbe léptetett jelentős szigorításokra Londonban és a környező angliai országrészekben.
Hancock a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában elmondta:
a kormány péntek délután kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy az új koronavírus-változat milyen gyorsan terjed, és ezt követte a szombati bejelentés arról, hogy Londonban és Délkelet-Anglia több más térségében az eddigi háromfokozatú járványkészültségi rendszert kiegészíti egy még szigorúbb, negyedik fokozat.
Fotó: Maciek Musialek / NurPhoto/AFP
Ez vasárnap nulla órától ezeken a területeken érvénybe is lépett.
A friss kimutatások szerint Londonban a koronavírus-fertőződések 60 százalékát az új vírustörzs okozza.
A kutatások azt mutatják, hogy az új variáns fertőzőképessége akár 70 százalékkal is meghaladhatja a korábban azonosított változatokét.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.