Közélet

Húsvét után meglehet a két és félmillió beoltott és elkezdődhet az újraindítás

Április végére, május elejére mindenki, aki regisztrált megkaphatja az oltást – közölte a kormányfő.

Nem szabad addig újraindítani az országot, amíg a leginkább veszélyeztetett 65 év fölöttiek nem kaptak oltást

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1-en. A kormányfő hozzátette,

a regisztrált 65 felettiek beoltása akkor fejeződik be, amikor 2 és fél millió ember már be lett oltva.

A miniszterelnök kifejtette, hogy a vírus is kárt tesz az emberi életekben, tönkreteszi a munkahelyeket és megtámadja a gazdaságot.

Újraindítani boltokat, szállodákat, éttermeket nem lehet egyik napról a másikra.

Ezért fontos, hogy az emberek tudják, mire számíthatnak, ezért nekünk egyszerre kell védekeznünk, oltanunk és megterveznünk az újraindítást” – tette hozzá. A kormányfő a járvány gazdasági hatásairól elmondta,

idén februárban százezer emberrel kevesebben dolgoztak, mint tavaly ugyanekkor.

Az iskolák újranyitásával kapcsolatban türelmet kért a tanároktól, előreveszik őket a sorrendben, hiszen az iskolákat újra kell nyitni, mert a gyerekekre és a szülők érdekeire is tekintettel kell lenni.

„Magyarországon komoly viták után úgy döntöttünk, hogy a háziorvosi rendszeren keresztül történjen az oltás. Ők orvosszakmai mérlegelést hajtanak végre, ezért fordulhat elő, hogy az egyik orvosnál valaki előbb kapja meg az oltást, mint a másik orvosnál egy nála esetleg fiatalabb. Ezért nekik is van felelősségük” – mondta Orbán Viktor.

A kismamák oltásával kapcsolatban elmondta, hogy sokáig az volt az irányadó, hogy a kismamákat ne oltsák, majd áttértek arra, hogy bizonyos vakcinával lehet oltani.

42 ezer olyan kismama van, akinek lehetősége van felvenni az oltást

– mondta.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Orbán Viktor azt is mondta, hogy

  • április elejére több mint kétmillió vakcina lesz elérhető,
  • május elejéig több mint négymillió dózis lesz elérhető,
  • május végéig pedig hétmillió első oltásig is el lehet jutni Magyarországon.
  • „Most egy győzelem kapujában állunk. Lesz még 2-3 nehéz hetünk, de bízom benne, hogy a tamáskodó hangok elhalkulnak, a nyarunk szép hangos és vidám lesz” – mondta a miniszterelnök.

    Szerdára 6700 új fertőzöttet regisztráltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 652 433 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.

    Meghalt 302 beteg, így az elhunytak száma 20 737 főre emelkedett.

    12 346 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 1492-en vannak lélegeztetőgépen.

    A beoltottak száma elérte a 2 011 029 főt, közülük 753 187-en már a második oltást is megkapták.

    Regisztráció védőoltásra

    Tavaly decemberben megnyílt a regisztráció lehetősége az interneten is a koronavírus elleni védőoltásra. Regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu-n honlapon lehet. Mivel a kormány nem tette kötelezővé az oltást, a vakcinát csak azok fogják megkapni, akik regisztrálnak.

     

    koronavírus Orbán Viktor
    Kapcsolódó cikkek