BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nyártól Európában is olthatják a 12-15 éveseket

Az oltás nagyon erőteljes immunválaszt vált ki a korcsoportba tartozó gyerekeknél.

Várhatóan június elejétől lehet majd használni az Európai Unióban a 12-15 éves korosztályban az új típusú koronavírus ellen (SARS-CoV-2) a Pfizer amerikai gyógyszeripari társaság és a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat együttműködésével kifejlesztett vakcinát – ismertette a német cég vezérigazgatója csütörtökön.

Ugur Sahin a Der Spiegel című német hírmagazinnak elmondta, hogy

az európai uniós engedélyezési kérelem benyújtását megelőző munka utolsó szakaszánál tartanak,

és terveik szerint május 5-én hivatalosan megkérik a közösség gyógyszerészeti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökséget (EMA), hogy készítményük alkalmazási engedélyét terjesszék ki a 12-15 éves korosztályra.

Az EMA vizsgálata az eddigi tapasztalatok alapján néhány hétig tart, így akár már június elején beadhatják az első oltásokat

– tette hozzá Ugur Sahin.

Fotó: Voisin / Phanie / AFP

A Pfizer és a BioNTech március végén jelentette be, hogy készítményük az úgynevezett harmadik fázisú klinikai vizsgálat alapján százszázalékos hatékonysággal véd a SARS-CoV-2 okozta betegségtől (Covid-19) a 12-15 éves korosztályban.

Megfigyelték azt is, hogy az oltás nagyon erőteljes immunválaszt vált ki a korcsoportba tartozó gyerekeknél.

Az oltóanyag biztonságosságát és hatékonyságát a kisgyermekeknél és a legalább 6 hónapos csecsemőknél is vizsgálják. Ugur Sahin a Der Spiegelnek elmondta, hogy júliusban lehetnek meg az első vizsgálati eredmények az 5-12 éves korosztályról, szeptemberben pedig a még kisebb gyerekekről.

A szakember kiemelte, hogy bizakodó, mert a 12-15 éves korcsoportban folytatott vizsgálatok „bátorító eredményei” arra utalnak, hogy a gyerekeket különösen jól védi az oltás a Covid-19-től.

A Pfizer/BioNTech-féle vakcina volt az első, amelyre forgalmazási engedélyt adtak ki az EU-ban.

A két adagból álló oltások beadása 2020 karácsonyán. A beszerzéseket a tagországok megbízásából és felügyelete mellett intéző Európai Bizottság tavaly novemberben 300 millió, január elején további 300 millió adag megvásárlásáról kötött keretszerződést a gyártókkal.

A Comirnaty néven forgalmazott oltóanyagból Magyarországra már több mint 2,5 millió adagot szállítottak.

Ezzel az oltóanyaggal kezdenék el hazánkban a krónikus beteg gyerekek oltását, és nyártól már Magyarország is tervezi a fiatalabb korosztályok vakcinálását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.