Közélet

Csehország is megnyílt a beoltott magyarok előtt

Szijjártó Péter további országokkal tárgyal a napokban az oltási igazolványok elfogadásáról.

Csehországgal is létrejött a megállapodás, így holnaptól immár mindenfajta karantén-, vagy tesztelési kötelezettség nélkül utazhatnak a beoltott magyarok és csehek a két ország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalán pénteken hajnalban.

Szijjártó Péter kiemelte:

az oltási igazolványokat a két ország kölcsönösen elismeri, így a megállapodás mindenkire nézve érvényes, függetlenül a beadott oltóanyag fajtájától.

„Sokat tárgyaltunk az elmúlt pár napban cseh barátainkkal, hogy lehetővé tegyük a már beoltott polgáraink számára a szabad utazást az országaink között” – írta a miniszter.

Fotó: Getty Images

Hozzátette, hogy Csehország és Magyarország között évente több százezer turista fordul meg, mostantól pedig újra megnyílik a lehetőség a kölcsönös prágai, budapesti, brünni városnézésekre, a fürdővárosok meglátogatására, a balatoni, hévízi pihenésekre.

Szijjártó Péter közölte azt is, hogy további országokkal is tárgyalnak, ma Lengyelországban, Lódzban„

és amint létrejön a következő megállapodás, azonnal tájékoztatást adnak róla.

Szijjártó: A kétoldalú és a regionális megállapodások időszaka következik

Szijjártó Péter a C5 csoport ülésén az oltások kölcsönös elfogadására biztatta a közép-európai országokat.

 

járvány Csehország határ koronavírus vakcinaútlevél Szijjártó Péter utazás
Kapcsolódó cikkek