BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ötödik olimpiáján is feláll a rajtkőre Cseh László

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A magyar úszóklasszis bejelentette, hogy elindul a tokiói nyári játékokon.

Cseh László döntött: elindul a tokiói nyári játékokon.

Sós Csaba, az úszóválogatott szövetségi kapitánya a márciusi országos bajnokságot követően 200 méter vegyesen nem osztotta ki az olimpiai védettséget,

a múlt vasárnap véget ért budapesti kontinensviadalon azonban eldőlt, hogy az ötkarikás ezüst- és bronzérmes, normál medencében kétszeres világ-, illetve 14-szeres Európa-bajnok klasszis indulhat a tokiói játékokon.

A szakvezető a szám döntőjét megelőzően úgy nyilatkozott, hogy az Eb-n mutatott teljesítményének köszönhetően Cseh – aki rekordot jelentően a tizedik Európa-bajnokságán vett részt – ott lehet a tavalyról idén nyárra halasztott olimpián. A 35 éves versenyző a fináléban tovább javított elődöntős eredményén, és 1:58.04-gyel negyedik lett.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Másfél hét gondolkodás után a Facebook-oldalán vasárnap közölte:

Döntöttem és még elúszom az ötödik olimpiámra.

https://www.facebook.com/csehlaszloswim/videos/480770109868471

Cseh 2004-ben, Athénban harmadik volt 400 m vegyesen, 2008-ban, Pekingben ezüstöt nyert 200 és 400 m vegyesen, illetve 200 m pillangón, 2012-ben, Londonban harmadikként zárt 200 m vegyesen, 2016-ban, Rio de Janeiróban pedig hármas holtversenyben a második helyen végzett 100 m pillangón.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.