Közélet

Nem most lesz még az EU-orosz csúcs

Az uniós tagországok vezetői nem tudtak megállapodni a Berlin és Párizs által javasolt, Oroszországgal tervezett csúcstalálkozó megtartásáról – mondta Angela Merkel német kancellár péntek hajnalban Brüsszelben, a kétnapos EU-csúcs első napját követően.

Mint elmondta nehéz vita folyt arról, hogy miként is kellene újrakezdeni a rendszeres találkozókat Oroszországgal, de a tagállami vezetők egyelőre elutasították a javaslatot.

Odáig sikerült eljutni, hogy az állam-, illetve kormányfők meghatározták az unió milyen feltételek mellett hajlandó szorosabb együttműködésre és a párbeszédre Oroszországgal, ugyanakkor hozzátette,

fontos, hogy a párbeszéd megmaradjon Moszkvával, ám a találkozó további munkát igényel.

Az Európai Tanács szerint a tagállami vezetők Oroszországgal kapcsolatban olyan következtetéseket fogadtak el, melyekben kiemelik, hogy elvárják Moszkvától, hogy „haladást szolgáló politikát” folytasson az Európai Unióval kapcsolatban, és hagyjon fel a tagállamok, illetve az unión kívüli országok elleni agresszív fellépéseivel.

Hangsúlyozták: nagyobb ellenállóképességre van szükség „a rosszindulatú, illegális és bomlasztó orosz tevékenységekkel szemben, ugyanakkor megerősítették, hogy

folytatják az együttműködést Moszkvával olyan kulcsfontosságú kérdésekben, mint a klímaváltozás, az egészségvédelem vagy a biztonságpolitika.

Merkel említette, hogy a tagországok vezetői ellentmondásos, ám őszinte megbeszélést tartottak a sok vitát kiváltó magyar törvényről, mely során világossá tették, hogy az unió milyen alapelveket követ.

Úgy gondolom, hogy még több ilyen megbeszélésre van szükségünk, hogy valamit megtudhassunk az lényegének kölcsönös megértéséről

– mondta a német kancellár.

Beszélt arról is, hogy nagyon különböző elképzelések vannak Európa jövőjéről, nemcsak Magyarország esetében, tehát folytatni kell a vitát. Azonban az Európai Bizottság folytatja a magyar szabályozás vizsgálatát.

Az EU és Törökország kapcsolatairól folytatott vitát követően a tagállami vezetők következtetéseikben kijelentették, hogy az EU ”hajlandó„ részt venni az Ankarával fenntartott kapcsolatok ”fokozatos, arányos és visszafordítható„ fejlesztésében, mint például egy közös vámunió modernizálásában.

Először az országgal fennálló gazdasági kapcsolatokat kell rendezni, utána következhet a kereskedelmi tárgyalások előkészítése.

A Törökország által befogadott szíriai menekültek finanszírozásának folytatására szólították fel az Európai Bizottságot a tagállami vezetők.

Merkel szerint az EU 3 milliárd eurós támogatást javasolt a migráció okozta kiadások fedezésére Ankara számára.

A vezetők következtetéseket fogadtak el a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban is. Üdvözölték az átoltottság terén elért előrehaladást és a járványügyi helyzet általános javulását, ugyanakkor hangsúlyozták, hogy folytatni kell a lakosság beoltását, valamint követni kell a fejleményeket, különösen a koronavírus új variánsainak megjelenését és terjedését.

Fotó: MTI/EPA/Getty Images pool/Maja Hitij

Kijelentették, az uniós digitális Covid-igazolvány megkönnyíti majd a határátlépéssel járó, biztonságos utazást. A tagállamok úgy fogják alkalmazni a tanúsítványt, hogy biztosított legyen a szabad mozgáshoz való teljes visszatérés, amint azt a népegészségügyi helyzet lehetővé teszi – írták.

A vezetők megerősítették elkötelezettségüket a nemzetközi szolidaritás mellett, ennek jegyében leszögezték:

gyors ütemben kell haladni az oltóanyagok globális gyártásával, valamint az oltóanyagokhoz való egyetemes hozzáférés biztosításával.

Felkérték az Európai Unió Tanácsának soron következő szlovén elnökségét, hogy folytassa az unió jövőbeni válságokkal szembeni felkészültségének, reagálási képességének és ellenállóképességének fokozását célzó munkát.

Az Európai Tanács megvitatta a különböző útvonalakon fennálló migrációs helyzetet is. A tagállami vezetők következtetéseikben leszögezték: noha az EU és a tagállamok intézkedései révén az elmúlt évek során sikerült csökkenteni az illegális migrációs áramlatokat, az egyes útvonalakon újra jelentkező migrációs nyomás súlyos aggodalomra ad okot, és sürgős fellépést igényel.

A halálesetek megelőzése és az európai határokra nehezedő nyomás csökkentése érdekében élővé kell tenni a kölcsönösen előnyös partnerségeket és együttműködéseket a migráció kiinduló és tranzitországaival – emelték ki.

migráció EU-csúcs koronavírus oltás Törökország Angela Merkel
Kapcsolódó cikkek