A kormányzó centrista ANO mozgalom nagyon szoros győzelmét jelzik a szombaton délután zárult képviselőházi választás részeredményei a cseh statisztikai hivatal adatai szerint.

Fotó: Shutterstock

A választási körzetek több mint 88 százalékában leadott szavazatok összesítése alapján a kormányzó ANO 28,1 százalékot szerzett, a második helyen a hárompárti Spolu koalíció 26,5 százalékot, a harmadik helyen pedig a kétpárti Polgármesterek-Kalózok koalíció 14,9 százalékot kapott. Negyedikként a Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) jutna be a parlamenti alsóházba 10 százalékkal. 

A kormánykoalíció kisebbik pártja, a Cseh Szociáldemokrata Párt, illetve a kormányt kívülről támogató Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja eredménye jelenleg az öt százalékos küszöb alatt van, amivel kiesnének a képviselőházból. 

A két jobboldali választási szövetség vezetői megerősítették, készek közösen a kormányalakításra. A részletes eredmények alapján a 200 tagú képviselőházban többségük lenne. 

Milos Zeman államfő már korábban bejelentette, hogy az első kormányalakítási megbízatást a választások győztesének adja. Ennek alapján valószínűleg Andrej Babis próbálkozhat először a kormányalakítással. Az ellenzéki koalíciók kizárták az együttműködést Babissal. Az SPD pedig akkor lenne hajlandó együttműködni az ANO-val, ha az beleegyezik a népszavazási törvény elfogadásához Csehország EU-tagságáról. A részeredmények alapján azonban az esetleges ANO-SPD koalíciónak nem lenne többsége az alsóházban. 

A választási részvétel a részeredmények szerint 65 százalékos volt, négy százalékkal magasabb, mint 2017-ben. 

A legutóbbi, 2017 őszi képviselőházi választáson az ANO 29,6 százalékot, a Polgári Demokratikus Párt (ODS) 11,3 százalékot, a Kalózpárt 10,8 százalékot, a Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) 10,6 százalékot, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) 7,8 százalékot, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) 7,3 százalékot, KDU-CSL 5,8 százalékot, a TOP 09 5,3 százalékot, a Polgármesterek és Függetlenek (STAN) pedig 5,2 százalékot kapott.