– Az ország egyik, ha nem a legsikeresebb egyetemének a vezetésére kapott megbízást a nyáron. Milyen szakmai életút vezetett a rektori székig?

– Tulajdonképpen visszatértem oda, ahol huszonhét esztendővel ezelőtt elkezdtem a tanulmányaimat.

A Közgáz elvégzése után a magyar bankrendszerben dolgoztam, majd a Princetoni Egyetemen szereztem doktori fokozatot pénzügyi közgazdaságtanból. Sokáig gondolkodtam, hogy a banki, a tisztán akadémiai vagy a közpolitikai pályát válasszam. Az Európai Központi Banknál és a New York Fednél eltöltött nyarak meggyőztek az utóbbi mellett. Több évig a Nemzetközi Valutaalapnál dolgoztam, majd onnan váltottam Bázelbe, a Nemzetközi Fizetések Bankjához, ahol egyebek mellett központi banki vezetők találkozóinak a menedzselésével foglalkoztam. De Svájcban már elkezdtem visszakanyarodni az akadémiai életbe, egyre többet publikáltam, és részt vettem a London School of Economicsnál, valamint a Budapesti Corvinus Egyetemen folyó munkában. Ezután kaptam felkérést a Corvinus vezetésére, így most, ennyi idő elteltével visszaadhatok valamit az egyetemnek abból, amit kaptam tőle.

– Nyilván mindenki arra kíváncsi, milyen jövőt képzel el a Corvinusnak, ahol az idei felvételi eljárásban a legmagasabb ponthatárok születtek. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a legtehetségesebb, legfelkészültebb végzős gimnazisták közül sokan külföldi univerzitásra pályáznak, és főként mentőövként jelölnek meg magyar intézményt. Mennyire tudnak versenyezni a felsőoktatás határon túli szereplőivel?

– A Corvinus jelenleg válaszút előtt áll. Az a kérdés, tud-e élni a stabil finanszírozás jelentette egyedülálló lehetőséggel.

S hogy megtörténik-e az az átalakulás, melynek eredményeként egy nyugat-európai, észak-amerikai színvonalú közgazdasági, üzleti és ezekhez kapcsolódó társadalomtudományi képzés honosodik meg. Ám ennek a fordulatnak a végrehajtása óriási kihívás, ez a vele járó konfliktusok miatt nem is megy az egyetemek döntő többségének a világban. Vannak ugyanakkor üdítő kivételek, például a Bécsi Közgazdaság-tudományi Egyetem. A jelenlegi posztra készülve így aztán több kérdésben ki is kértem az osztrák intézmény korábbi rektorának a tanácsát. A Corvinus reformjával azért nem lehet várni, mert a jó képességű magyar diákok – mint ön is említette – egyre nagyobb arányban választanak külföldi képzést. Márpedig egy jó egyetemhez két dolog kell: jó hallgatók és jó oktatók. Ha a jó eszű fiatalok elmennek – akár Ausztriába, Németországba, vagy távolabb, Dániába, Nagy-Britanniába –, akkor elveszítjük azt a bázist, amelyre ma még tudunk építeni. Ha a mostani tendenciákat hagynánk folytatódni, akkor öt-tíz év múlva ez a munka sokkal, de sokkal nehezebb lenne. Itt visszakanyarodnék a kiugróan magas pontszámainkhoz. Amikor felveszünk egy tanulót, erről levélben értesítjük. Ám ez még nem egyenlő a beiratkozással. A felvettek és a beiratkozottak száma között pedig minden esztendőben van is különbség, amiben persze közrejátszhatnak családi és anyagi okok, de az is lehet, hogy az illető közben külföldre távozott. Ha mindezt a pontokra kivetítve vizsgáljuk, azt látjuk, hogy minél nagyobb az elért pontszám – vagyis minél jobb teljesítményű egy felvételiző –, annál kisebb a beiratkozási hajlandóság. Ez a viszonyszám azt jelzi, hogy bizony ők, akik jellemzően elit gimnáziumok növendékei, külföldre mennek.

– Hiszen rájuk, a magyar topdiákokra más országokban is óriási a kereslet.

– Természetesen, mivel szinte biztos, hogy jól fognak teljesíteni. A magyar végzős középiskolások felső egy százaléka olyan okos, mint az Egyesült Államokban vagy Nagy-Britanniában ugyanez a réteg. Ahogy mondta, ezekért a diákokért, az eszes, képezhető emberfőkért komoly globális verseny folyik. Ha korán elveszítjük a legjobbjainkat, akkor talán nem is alakul ki a hazatéréshez szükséges emberi-szakmai kötődés. Ez egy csendes nemzeti katasztrófa lenne.

Takáts Előd Fotó: Budapesti Corvinus Egyetem

– Mit kell nyújtania a budapesti Közgáznak ahhoz, hogy a jó felfogású, éles eszű magyar gimnazisták ezt válasszák, ne pedig egy határon túli intézményt?

– Mi ebben a globális versenyben kínálunk magyar alternatívát.

Megújítjuk a képzésünket, versenyképes ajánlatot adunk a hallgatóknak. Hangsúlyoznám: a Corvinus-diploma sehol a világon nem jelent hátrányt. A Princetoni Egyetemen soha, egy pillanatig sem éreztem, hogy hátrányban lennék például a Harvardon vagy az Oxfordon végzett társaimmal szemben. Ha pedig ezt a versenyképességet garantálni tudjuk, azt az üzenetet közvetíthetjük a felvételizők felé, hogy nem érdemes külföldi alapképzést választani. Ehhez egyrészt élményszerű tanulmányokat kínálunk. Ez tulajdonképpen műhelymunkát, aktív részvételű, kiscsoportos szemináriumokat, intenzív házi feladatokat jelent. Létezik is egy mutatószám, amely azt méri, hogy ennek a megvalósítása mennyire lehetséges. Ez a hallgatók és az oktatók aránya.

– Ezzel kapcsolatban többször is úgy nyilatkozott, hogy szeretne javítani az oktató-hallgató arányon, mert túl magasnak tartja a mostani, körülbelül 1:20-as mutatót. Milyen ráta a cél?

– Az idén már úgy kalibráltuk a felvételi stratégiánkat, hogy ha a jövőben semmit sem változtatunk, csak ugyanezt követjük, akkor a 2025–26-os tanévre elérhető az egy a tizenkettőhöz arány. Azaz négy esztendő múlva egy oktatóra tizenkét hallgató jutna. Ez pontosan ugyanaz a szint, ahol mondjuk a London School of Economics van. De nemcsak az élményszerű tanulmányok megteremtésére van szükség, hanem kutatásikultúra-váltásra és nemzetköziesítésre is. Előbbi azért fontos, mert a professzoroknak a szakmájuk mestereinek kell lenniük ahhoz, hogy jó minőségben tanítsanak. Márpedig az egyetemi oktatók esetében a kutatási teljesítményük mutatja meg, mennyire értő alakítói a szakmájuknak. Ez fejezi ki, hogy olyannyira értjük-e a tudomány világát, hogy nemcsak tanítani, hanem építeni is tudjuk. Ezért minél több lehetőséget kell adni a kollégáknak arra, hogy bekapcsolódhassanak különféle kutatásokba. Ráadásul a tudományos teljesítmény centire pontosan meg is mérhető például a publikációk és az idézettség alapján.

– S az említett „nemzetköziesítés” mit takar? Több külföldi oktató és hallgató idevonzását?

– A magyar hallgatói körnek, sőt az egész hazai közgazdászszakmának arra van szüksége, hogy

a végzőseink ne csak a hazai gazdaságban, hanem nemzetközi keretben is gondolkodjanak.

Találkozzanak más véleményekkel, más nyelvű emberekkel. A diákjaink többsége ugyanis tipikusan olyan környezetben fog dolgozni, ahol nem csak magyarok lesznek, s könnyen elképzelhető, hogy külföldi lesz a közvetlen munkatársuk, a beosztottjuk vagy éppen a főnökük. Velük is hatékonyan kell tudniuk együtt dolgozni. És sokat jelent, ha valaki nem a munkahelyén találkozik először idegen nyelvű szakkifejezésekkel, szakmai vitahelyzetekkel. A Corvinus ezért is akar több külföldi hallgatót és oktatót.

– Több képzést is átdolgoztak az elmúlt időszakban. Milyen szakokat érintett ez, s mi volt az oka?

– A legfontosabb az, hogy az alapszakos képzéseink körében nagyobb, integráló szakokat hozunk létre. Ilyen például a gazdálkodás és menedzsment, amelyet magyarul és angolul is tanítunk, s mindkét nyelven nagyon népszerű. Az átfogó szakok bevezetésével az a célunk, hogy egy fiatalnak ne tizennyolc évesen kelljen elköteleződnie. Legyen néhány féléve megismerni az üzleti gondolkodást tágabb kontextusban, majd így hozzon megalapozottabb döntést a specializációjáról.

– A Corvinusnak Budán is van épülete, a Ménesi úton, ahol A jövő campusa elnevezésű projekt zajlik. Miről szól ez a beruházás?

– Itt lesz az egyetem új oktatási és innovációs központja, amelynek a kialakítását olyan világszínvonalú univerzitások épületei inspirálták, mint a Bécsi Közgazdaság-tudományi vagy a St. Gallen-i Egyetem.

Egy jövőorientált, a közösségi élményt és a kreatív együttműködést a középpontba helyező egyetemi tér születik – várhatóan 2023-ra.

– A Corvinus volt az első az alapítványi fenntartói modellre áttért hazai univerzitások sorában. Hogyan értékelné ebből az aspektusból az elmúlt időszakot?

– Úgy vélem, ebből a szempontból nem is az én véleményem, hanem a hallgatók, a munkaadóik, a magyar gazdaság és társadalom egészének a visszajelzése lesz igazán fontos. Az azonban mindenképpen elmondható, hogy az alapítványi struktúra jelentette független, kiszámítható finanszírozás már most lehetővé tette az átállást a mennyiségiről a minőségi szemléletre. Így nem az a kérdés, hány hallgatót vegyünk fel az állami fejkvóta ösztönzésére, hanem az, hogy milyen minőséget tudunk nyújtani a legjobb tanulóknak.

A BCE főépülete Fotó: Mudra László / Budapesti Corvinus Egyetem

– A céljai úgy is megfogalmazhatók, hogy XY felsőoktatási rangsorban ennyi és ennyi hellyel szeretné előrébb látni az egyetemet?

– Az én szememben a rangsor sokadlagos. Nyilván a fejlesztéseink visznek minket előre a különböző listákon, de nem arra optimalizálunk, hogy a lehető legjobbak legyünk egy rangsorkészítő szemében. Az a célunk, hogy a hallgatók versenyképes képzést kapjanak. Ha emiatt feljebb kerülünk, az jó. De ha választanom kellene a jobb helyezés és a diákoknak nyújtott minőségibb tanulmányok között, az utóbbi mellett döntenék.

– Mondhatni, hogy ez a rektori credója?

– Tulajdonképpen igen. Azért dolgozunk, hogy a magyar hallgatók olyan képzést találjanak idehaza, amely a nemzetközi piacon is versenyképes.

Az interjú a Figyelő hetilap legfrissebb számában került publikálásra.