A francia halászok szakszervezete bejelentette, hogy pénteken blokád alá vonják a Csalagutat
– írja a Bloomberg. Az akcióval nyomást akarnak gyakorolni az Egyesült Királyságra, a halászati jogok visszaszerzéséért. A francia halászok a Brexit következményeként gyakorlatilag ki vannak zárva a brit vizekről, London annyira megnehezítette az engedélyek kiadását.
A tiltakozás délelőtt kezdődik a Saint-Malo kikötőnél, majd délben folytatják,
délután 14 és 16 óra között pedig teljesen lekorlátozzák a csatorna megközelítését.

A blokád az emberek közlekedését és az áruszállítást is akadályozni fogja.
A franciák nem titkolt szándéka a brit kompok és kereskedelmi hajók megzavarása.
A francia kormány korábban jelezte, hogy kész akár büntetőintézkedéseket is bevezetni, például megszüntetni Jersey áramellátását. Amennyiben nem érik el céljukat, még szigorúbb lépések következhetnek a vámellenőrzésben és az energiaárak növelésében.