Hiába a hónapok óta elérhető és megfelelő vakcinák sora, több mint két évvel a megjelenése után is nagy, és egyre nagyobb problémát jelent a koronavírus-járvány. Világszerte küzdenek a vírus terjedésének kordában tartásával és a fertőzöttek egészségének megőrzésével. A Covid ráadásul nem csak a felnőttekre jelent veszélyt, a gyermekek körében is terjed, még ha a fiatalabbaknál nem is mindig olyan súlyos lefolyású, mint például az időseknél. 

Mik a koronavírus tünetei a gyerekeknél?

Gyakori kérdésként merülhet fel az elmúlt időszakban minden szülőnél, hogy az óvodából, iskolából hazahozott betegség vajon koronavírus-e, milyen a Covid tünete a gyerekeknél, különösen például a nemrég megjelent és már leginkább fertőző delta variánsra nézve. 

A koronavírus tünetei a gyerekeknél a felnőttekhez hasonlóan lázzal, fejfájással kezdődik, de a hosszan tartó, száraz, fulladásos köhögés is az egyik velejárója a betegségnek. 

A brit Egészségügyi Rendszer tájékoztatása szerint például akkor gyanakodhatnak a szülők a Covidra, ha a gyermek köhögése legalább egy órán keresztül tart, vagy 24 óra alatt 3 vagy több köhögőroham is rátör. Természetesen a Covid a kisgyerekeknél is előidézheti a már közismert szaglás- és ízvesztést. 

A delta vírus tünetei a gyerekeknél ettől is eltérhetnek, ezekre is alaposan oda kell figyelniük a szülőknek. A Yale kutatása szerint például – amelyet a healthline.com szemlézett – a delta variáns kevésbé okoz köhögést és íz-, illetve szagvesztést a gyermekeknél. Ehelyett más jelek utalhatnak rá.

Ilyen delta tünetek lehetnek például a következők:

  • orrfolyás,
  • torokfájás,
  • láz,
  • kimerültség, bágyadtság.

Ritkább esetekben pedig a delta vírus okozhat:

  • gyomor és bélrendszeri tüneteket (például hányás és hasmenés),
  • kiütéseket,
  • has- és mellkasfájdalmat,
  • véreres szemeket.

Minden esetben, ha felmerül a fertőzés veszélye, érdemes háziorvossal konzultálni és PCR-tesztet végeztetni. 

Mennyi a delta vírus lappangási ideje?

A koronavírus fertőzőbb, delta variánsa az alapváltozatnál gyorsabban megjelenhet a gyermekek esetében is. 

A lappangási idő ugyanakkor esetenként eltérő: 2-14 nap között, leggyakrabban 3 és 7 nap között - általában a negyedik napon - jelentkeznek az első tünetek. 

Ugyanakkor regisztráltak három hétnél hosszabb lappangási időt is.

Fotó: Shutterstock

Milyen lefolyása van a Covidnak a gyerekeknél?

A legtöbb esetben szerencsére a gyermekeknél nem fordul elő súlyos szövődmény a fertőzés kapcsán, de mindenképpen oda kell figyelni a betegségre. Amennyiben a helyzet nem súlyos, nincs szükség kórházi kezelésre, otthon is elláthatják a szülők a gyermeket. 

Nagyon fontos ilyenkor odafigyelni a megfelelő folyadékbevitelre, mert a kiszáradás további súlyos következményekkel járhat. Szintén gyakran ellenőrizzék a gyermek légzését, különösen pihenés és alvás közben. 

A többi, még nem megfertőzödött családtagnak érdemes ugyanakkor otthon is maszkot hordani, ha egy légtérben vannak a beteggel, illetve gyakrabban szellőztetni, hogy a levegő mozogjon a lakásban. 

Milyen poszt Covid tünetek fordulhatnak elő a gyerekeknél?

Bár világszerte több millió gyermek fertőződött már meg a koronavírussal, egyelőre még nem túl sok adat áll a szakemberek rendelkezésére azzal kapcsolatban, hogy hosszú távon milyen problémákat okozhat a betegség a fiatalok szervezetében. 

Amire már eddig is lehetett gyanakodni, hogy például a Covid utáni (post Covid) problémák lehetnek a következők: 

  • légzési nehézségek (különösen testmozgás közben felléphet légszomj),
  • keringési problémák, szívizom-gyulladás,
  • szaglás és ízlésbeli változások,
  • koncentrációvesztés,
  • motiváció- és figyelemhiány,
  • fizikai kimerültség,
  • gyakori fejfájások,
  • gyakori hőemelkedések.

Minden esetben, különösen, amennyiben hosszú ideig (hetekig, vagy hónapokig fennállnak) érdemes szakemberhez fordulni. 

Van-e már oltás a gyerekeknek? 

Magyarországon június 10. óta kaphatják a 12 évnél idősebb gyermekek a koronavírus-elleni vakcinát, amelyre regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu honlapon lehetséges. 15 éven aluliakat csak Pfizer vakcinával olthatnak. 

A regisztrációt a szülőnek van joga elvégezni, az online regisztráció során meg kell adni a gyermek nevét, életkorát, TAJ-számát, lakcímét és a szülő elérhetőségeit. Ha a szülő saját e-mail-címével már korábban regisztrált oltásra, akkor a gyermek regisztrációjához új e-mail-címet kell létrehoznia.

Fontos, hogy az oltás időpontjára a szülőknek magukkal kell vinniük a kitöltött szülői hozzájáruló nyilatkozatot, amelyet a koronavírus.gov.hu weboldalról tölthetnek le.

Mikor oltanak 12 évnél kisebb gyerekeket? 

A 12 évnél fiatalabbak oltásáról egyelőre nem született döntés. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter legutóbb úgy nyilatkozott, hogy amennyiben meglesz a pozitív európai és magyar gyógyszerhatósági döntés, akkor a kormány is engedélyezi az oltást ennek a korosztálynak. 

A Pfizer már be is nyújtotta az erre vonatkozó európai engedély-kérelmét. A hírek szerint, ha minden rendben megy, akár már december közepétől indulhat az 5 és 12 éves közötti gyermekek oltása.