Közös kormányfőjelölttel és kormányprogrammal érkezik az államfő által meghirdetett kormányalakítási egyeztetésre Romániában a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – jelentették be vasárnap a tárgyalások végét a koalícióra készülő pártok.

Klaus Iohannis és Nicolae CiucaFotó: Andrei PUNGOVSCHI / AFP

Arról már korábban megállapodás született, hogy a PNL és a PSD jelöltje – Nicolae Ciuca (PNL) és Marcel Ciolcau (PSD) – egymást váltják majd a kormányfői poszton, ennek megfelelően a kormánystruktúrára is két változatot dolgoztak ki. A két párt vezető testületei hétfőn döntik el, hogy melyik változatot javasolják Klaus Iohannis államfőnek.

Nicolae Ciuca ügyvivő védelmi miniszter, a PNL kormányfőjelöltje azt mondta: mindent megtesznek azért, hogy a PNL adhassa elsőként a kormányfőt. Hozzátette: a tisztségek elosztásának egyik elve az, hogy a pénzügyi és a közlekedési tárca, illetve a kormányfőtitkári tisztség mindig ahhoz a párthoz kerül, amelyiknek nincs miniszterelnöke.

A szociáldemokraták elnöke, Marcel Ciolcau azt is elmondta, hogy jövő hét folyamán vélhetően a kétkamarás parlament házelnöki tisztségeiről is döntenek a koalíciós partnerek.

Az RMDSZ kimarad a miniszterelnöki tisztség rotációjából, ám cserébe a parlamenti mandátumoknál nagyobb arányban képviselteti magát a kormányban. Ugyan a mostani bejelentés során nem árulták el, hogy a tárcákat hogyan osztják el, szombaton a küldöttségvezetők azt mondták, hogy 

az RMDSZ megőrzi azt a három minisztériumot – köztük a liberálisok által is igényelt fejlesztési tárcát –, amelyeket a korábbi jobbközép koalíciós kormányban vezetett, 

amikor nem a parlamenti mandátumok 33 százalékával rendelkező PSD-vel, hanem a feleakkora parlamenti súlyt képviselő Mentsétek meg Romániát Szövetséggel (USR) osztoztak a tisztségeken.

A vasárnapi tárgyalások után Kelemen Hunor bejelentette: az új kormányban lesz két új minisztérium, a turizmusért és a vállalkozásokért felelős minisztérium, valamint a családokért és ifjúságért felelős szaktárca. 

Románia demográfiai gondokkal küzd, új családtámogatási politikára van szükség, ezért mi kezdeményeztük és támogattuk azt, hogy létrejöjjön egy családokért felelős minisztérium

– indokolta közösségi oldalán a döntést az RMDSZ elnöke.

A küldöttségvezetők szerint csütörtökön – vagyis még a román nemzeti ünnep hosszú hétvégéje előtt – beiktatott kormánya lesz Romániának. Az országot október 5-e óta ügyvivő kormány vezeti, amióta az USR kilépése nyomán a parlament megbuktatta a tavalyi választások nyomán alakult, Florin Citu liberális pártelnök vezette jobbközép koalíciós kormányt.