BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagybányai rögbicsapat maradt Afrikában az új vírusvariáns miatt

A román kormány repülőgépet küldött értük, amelyre más európai bajbajutottak is felszállhatnak.

A román kormány a Tarom légitársaságtól bérelt különgépet indított útnak hétfő hajnalban Dél-Afrikába, hogy az ott rekedt román állampolgárokat hazaszállítsa, miután a legtöbb európai ország felfüggesztette a térségből érkező járatokat a koronavírus eddigieknél fertőzőképesebbnek tartott, omikronnak nevezett dél-afrikai változatának megjelenése miatt. 

A bukaresti külügyminisztérium adatai szerint eddig 39 román állampolgár kért konzuli segítséget az ország pretoriai külképviseletétől, miután törölték azokat az Európába tartó járatokat, amelyekre helyet foglaltak. 

Közülük 31-en a román bajnok nagybányai rögbicsapat tagjai, akik nemzetközi tornán vettek részt.

Fotó: NICOLAS ECONOMOU / AFP

A gép indítását vasárnapi rendkívüli ülésén hagyta jóvá az új román kormány. 

Nicolae Ciuca miniszterelnök közölte: Bukarest felajánlotta a gépen lévő, mintegy 50 szabad helyet más európai országoknak, amelyeknek még nem sikerült a dél-afrikai térségben rekedt polgáraik hazautazását megszervezniük. 

A román külügyminisztérium válságstábja felhívta a dél-afrikai térségben bajba jutott román állampolgárok figyelmét, hogy sürgősen jelentkezzenek a pretoriai román nagykövetség vagy a fokvárosi román főkonzulátus által közzétett telefonszámokon. 

Románia a dél-afrikai térségből érkezők közül kizárólag az Európai Unió és Svájc állampolgárait engedi be területére, számukra tesztelési és 14 napos karanténkötelezettséget írt elő, függetlenül attól, hogy be vannak-e oltva a koronavírus ellen.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.