A magyarok – ha lehetőségük lenne rá – 58 évesen mennének nyugdíjba, ugyanakkor arra számítanak, hogy ez ténylegesen tíz évvel idősebb korukban történik majd meg – derül ki a K&H biztos jövő indexéhez készített reprezentatív felmérésből, amelynek eredményeit egy mai háttérbeszélgetésen mutatta be a pénzügyi szolgáltató.

A kutatás eredményei alapján a koronavírus-járvány jelentős hatást gyakorolt a takarékoskodásra, az öngondoskodásra is. „A többség, a megkérdezettek 60 százaléka azt mondta, hogy

a pandémia hatására kevesebbet tud félretenni a nyugdíjas éveire, szemben az egy évvel korábbi 40 százalékkal.

Éles különbségekre is rávilágított a járvány: a hosszú távra tervezők 66 százaléka a kisebb összegű megtakarítást is fontosnak tartja. Azoknak a körében, akiket anyagilag nagyon rosszul érintett a pandémia, csak 33 százalékuk mondta ezt lényegesnek” – mondta Székely Pálma, a K&H Biztosító életbiztosítás és saját értékesítési csatornák vezetője.

Fotó: Shutterstock

Hozzátette:

“A járvány miatt változott a megtakarítási célok rangsora. Bár kedvező, hogy az öngondoskodás a legfontosabbak közé tartozik, de kevesebben tartalékolnak a nyugdíjas éveikre.

A felmérés alapján konkrét cél nélkül, biztonsági tartalékra a válaszadók 41 százaléka gyűjt, így a célok toplistáján továbbra is ez az első – igaz, a tavalyi több mint 50 százalékos értékhez képest csökkenés következett be. “Bár mindkettő növekedést mutat a tavalyi évhez képest, helycsere történt a dobogón. Idén már a lakáscél lett a második 33 százalékkal, míg a nyugdíjcélú megtakarítás harmadik helyre került 32 százalékkal. Egy évvel korábban a nyugdíjcél 28, a lakás pedig 26 százalékot ért el” – mondta el Székely Pálma.

Ami az időskori jövedelem forrásait illeti, tízből hatan számítanak arra, hogy az állami juttatásból fognak megélni nyugdíjasként,

az állami összege pedig a válaszadók várakozásainak átlaga szerint a jelenlegi fizetés 47 százaléka lesz. Mindössze 29 százalék várja azt, hogy az állami nyugdíjból jól meg tud majd élni, miközben a válaszadók 46 százaléka vélekedett úgy, hogy az állami nyugdíj mellett támaszkodik majd más forrásra, például az addig felhalmozott megtakarításaira is. Az öngondoskodási alternatívák közül a 20 százalékos adókedvezménnyel igénybe vehető nyugdíjbiztosítással az állami nyugdíjra számítók 19 százaléka takarékoskodik. 

Ennél népszerűbbnek számít az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítás, de sokan az ingatlanukból származó jövedelmet tekintik lehetséges plusz forrásnak.

A kutatásból kiderül az is, hogy a megkérdezettek átlagosan havonta 269 ezer forintot tartanának elegendőnek nyugdíjas éveikben, ehhez pedig 22 millió forintot kellene összegyűjteniük a korhatár eléréséig. 

Ez a növekedés az egy évvel korábbihoz képest 10 százalékpontot jelent, és meghaladja az mértékét. A megtakarítási hajlandóság terén viszont Székely Pálma szerint bőven van tér a fejlődésre. Biztató ugyanakkor, hogy a K&H saját tényadatai szerint egyre korábban kezdik meg az időskorra történő takarékoskodást az érintettek: ez többek között abból látható, hogy az idén az új nyugdíjbiztosítási szerződést kötő ügyfelek átlagos életkora 43 év alá csökkent.