Egy új közvélemény-kutatás szerint, amit az amerikai KFF nonprofit szervezet tett közzé csütörtökön, az általános iskolás korú gyermekek szüleinek kétharmada vagy vacilál a koronavírus elleni védőoltás gyermekének való beadatásán, vagy abszolút elzárkózik előle – írja az ABC News.

Fotó: JEFF KOWALSKY / AFP

Az eredmény főként annak fényében különös, hogy egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a Covid-19 elleni vakcina biztonságos. Ráadásul azért is fontos lenne a gyermekek beoltása, mert rohamos tempóban terjesztik a fertőzést.

Velkey György: Nagyon fontos, hogy megkapják a gyerekek az oltást

A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója a 5-11 év közötti fiatalok koronavírus elleni védelméről beszélt.

Az amerikai Egészségügyi és Népjóléti Minisztérium közelmúltbeli adatai azt mutatják, hogy

a 18 év alattiak körében 884 százalékkal ugrott a megbetegedések száma tavaly nyár óta. Egyetlen más korosztályban sem nőtt ilyen drámaian a fertőzéses esetek száma. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Európában az 5-14 éves korosztálynál fordul elő a legtöbb fertőzés, amiből világosan látszik, hogy gyerek körében tombol leginkább a járvány.

A WHO szerint az omikron ellen is jók lehetnek a meglévő védőoltások

Mike Ryan, az Egészségügyi Világszervezet szakértője szerint egyelőre nincs jele annak, hogy a meglévő oltások kevésbé lennének hatásosak az omikronnal szemben.

November 2-a óta vált lehetővé az 5-11 éves gyermekek beoltása a Pfizer koronavírus elleni vakcinájával, azóta 5 millió ebbe a korcsoportba tartozó gyermek kapott legalább egy oltást az Egyesült Államokban. Egy 3100 gyermek bevonásával végzett vizsgálat szerint nem jelentkeztek súlyos mellékhatások – mint például szívizomgyulladás – az oltás után. Van azonban még bőven hová fejlődni, hiszen az Egyesült Államokban 28 millió 5-11 éves gyermeket tartanak nyilván.

A tinédzsereknél már egy fokkal jobb a helyzet, a korcsoport közel fele kapott két adag vakcinát az Egyesült Államokban.

Az Egyesült Államokban a tizenévesek is megkaphatják az emlékeztető oltást

A tinédzserek legalább hat hónappal a második vakcina után megkaphatják az extra adagot.