A koronavírus elleni emlékeztető oltások jelentősen megerősíthetik a szervezet immunvédelmét egy tanulmány szerint, így arra is van remény, hogy a már meglévő vakcinákkal megelőzhető egy újabb, az Omikron változat által kiváltott járványhullám, írja a Guardian.

A Lancet című szaklapban közzétett tanulmányban a brit Cov-Boost nevű kísérlet kutatói arról számoltak be, hogy közel 3000 ember immunválaszát vizsgálták. Az alanyok két-három hónappal az AstraZeneca vagy a Pfizer oltóanyagának második adagja után kapták meg az emlékeztető oltást. A harmadik adag oltás a jelenleg rendelkezésre álló hét koronavírus elleni vakcina közül került ki.

Fotó: MAURO PIMENTEL / AFP

Azoknál, akiknél az AstraZeneca két adagja után Pfizerrel oltottak, az ellenanyagszint egy hónappal később majdnem huszonötször magasabb volt a kontrollcsoportnál mért szintnél. Amikor a Pfizer emlékeztetőt két Pfizer oltás után adták be, az ellenanyagszint több mint nyolcszorosára emelkedett.

A vizsgálatban a leghatásosabb emlékeztetőnek a Moderna vakcinája bizonyult, amely az AstraZeneca csoportban harmickétszeresre, a Pfizer csoportban pedig tizenyegyszeresre emelte az ellenanyagszintet. Amikor a Modernát az Egyesült Királyságban emlékeztető oltásként használják, fél adagot adnak belőle. A kísérlet résztvevői teljes adagot kaptak.

Bár az eredmények azt mutatják, hogy a Pfizer és a Moderna mRNS-vakcinái is rendkívül hatékonyan emlékeztetik az immunrendszert, a tudósok óva intettek teljesítményük összehasonlításától, mivel az emberek különböző antitest-szintekkel indultak neki a vizsgálatoknak.

Ugyanakkor szakértők arra is felhívták a figyelmet, hogy a kiváltott immunválasz messze meghaladja a kórházi kezelés és a halálozás megelőzéséhez szükséges szintet. 

Akik mellékhatásokat érzékeltek, fáradtságról, fejfájásról vagy karfájásról számoltak be, de a tanulmány nem talált más biztonsági aggályokat.

Az antitesteken túl a tudósok azt is vizsgálták, hogy az erősítők milyen hatással vannak a T-sejtekre, vagyis az immunrendszer másik fontos összetevőire, amelyek a súlyos betegségek megelőzésével állnak összefüggésben. 

A legtöbb emlékeztető – például a Pfizer, a Moderna és az AstraZeneca – növelte a T-sejtek szintjét, függetlenül attól, hogy az első két dózisban milyen vakcinát kaptak az alanyok.

Az egyik eredmény, amely felkeltette a tudósok figyelmét, az volt, hogy a T-sejtválasz ugyanolyan jó volt a béta és delta változatok ellen, mint az eredeti vírus ellen. Arra a kérdésre, hogy ez az Omikron variánsra is vonatkozhat-e, a kutatók azt felelték, remélik, hogy a kórházi kezelés és a halálozás elleni védelem megmarad.

A Cov-Boost vizsgálat korai eredményei alátámasztották a brit kormány Oltási és Immunizációs Vegyes Bizottságának döntését, mely szerint hatról három hónapra kell rövidíteni a második és harmadik adag vakcina beadása közötti időt. 

A tanulmány szerint az AstraZeneca is hatékony emlékeztetőnek bizonyult, az AstraZeneca és a Pfizer oltásai után háromszorosra, illetve ötszörösre emelkedett az ellenanyagszint.

A vizsgálat további eredményei azt sugallják, hogy az emlékeztető vakcinánál a Pfizer fél adagjára is elég lehet anélkül, hogy a védelem jelentősen csökkenne. Az adatok azt mutatják, hogy a Pfizer fél adagja közel tizenhétszeresére növelte az ellenanyagszintet az AstraZeneca csoportban, és több mint hatszorosára azoknál, akiket az első két oltás során Pfizerrel oltottak.

A VG korábban beszámolt arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) valamint a Nemzeti Népegészségügyi Központ közzé tette a harmadik oltással kapcsolatos eljárásrendjét, illetve Müller Cecília, az országos tisztifőorvos és Kásler Miklós, az Emmi vezetője közösen publikált az itthon alkalmazott oltóanyagok hatékonyságáról.